Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Gép, licenc, know-how, szoftver vehető pályázati pénzből
No menu items!

Gép, licenc, know-how, szoftver vehető pályázati pénzből

Újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) számára a “Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében – jelentette be Rákossy Balázs államtitkár.

Korábbi 22 milliárd forintos keretösszeg állt rendelkezésre e célra, a jelentős érdeklődésre tekintettel a kormány további 20 milliárd forinttal megemeli az összeget.

A vállalkozások szerdától adhatják be az igényeiket 5-30 millió forint vissza nem térítendő támogatásra, eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre.

A technológiai innovációs fejlesztéseket támogató pályázati felhívás népszerűségének egyik oka, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben

nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot,

ezért az újranyitás alkalmával is nagy érdeklődésre számít a szaktárca – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.

A támogatásból a vállalkozások olyan eszközöket, immateriális javakat - szoftver, gyártási licenc vagy know-how - vásárolhatnak,

amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre, és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

A támogatás mértéke maximum 50 százalékos lehet.

A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek. A projektek megvalósítására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 6 hónap – ismertette Rákossy Balázs. /MTI/

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.