Hirdetés
Kezdőlap Hírek Gyanú. Eurómilliárdokat moshatott tisztára egy vezető svéd bank
No menu items!

Gyanú. Eurómilliárdokat moshatott tisztára egy vezető svéd bank

Pénzmosás gyanújába keveredett az egyik legnagyobb svéd bank, a Swedbank, amelynek emiatt több mint 12 százalékkal zuhant az árfolyama a stockholmi tőzsdén.

Előzőleg az SVT svéd televíziós csatorna a hozzá eljutott dokumentumokra hivatkozva azt közölte, hogy a Swedbank is részese lehetett annak a nyolc éven át tartó sokmilliárd eurós pénzmosási ügynek, amelynek eddigi gyanúsítottja a dán Danske Bank volt.

Röviddel 17 óra előtt a Swedbank árfolyama 12,8 százalék mínuszban állt a stockholmi értéktőzsdén. A többi vezető svéd bank árfolyama is csökkent, például a SEB részvénye 3,59 százalékos, a Nordea Banké pedig 1,60 százalékos gyengülést jelzett.

Az SVT állítása szerint a Swedbanknál mintegy 4 milliárd eurónak megfelelő összeget mostak tisztára Észtországban működő leánycégén keresztül.

Az ügy tavaly pattant ki, amikor a Danske Bank által megrendelt korábbi független vizsgálat kimutatta, hogy 2007 és 2015 között mintegy 200 milliárd euró folyt át a Danske Bank észtországi leányvállalatán, 15 ezer devizakülföldi ügyfél számláin keresztül. A tranzakciók jelentős része gyanúsnak bizonyult, több tízmilliárd eurót moshattak tisztára az észtországi leányvállalaton keresztül. A piszkos pénzek főleg Oroszországból, de más volt szovjet köztársaságokból is érkeztek.

A Danske Bank épp kedden jelentette be, hogy bezárta leánycégeit Oroszországban és a balti államokban.

A svéd bank most úgy került a képbe, hogy az SVT által megszerzett dokumentumok szerint a Danske Bank észtországi fiókján átfolyó mintegy 200 milliárd euróból csaknem 4 milliárdnyi a Swedbank észtországi leánycégétől lett elutalva.

Az ügyben megszólalt az észt pénzügyi felügyelet, amely azt közölte, hogy nem rendelkezik semmilyen bizonyítékkal, ami arra utalna, hogy a Swedbank részt vett a Danske Bank gyanús ügyleteiben.

Az észt szakhatóság közleménye rámutatott arra, hogy “vizsgálják az ügyet, más bankokhoz hasonlóan a Danske Bank sem működhetett a pénzügyi rendszerben mindenkitől elkülönülve”. A közlemény szerint “az természetes, hogy érkeztek utalások az egyik banknál vezetett számlákról a másikra vezetett számlákra. Mindez nem jelenti automatikusan, hogy a Swedbank részt vett volna törvénytelen ügyletekben”. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.