Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Hatalmasat nőttek az árak Törökországban
No menu items!

Hatalmasat nőttek az árak Törökországban

A vártnál jóval nagyobb mértékben, ismét közel 15 éves csúcsra emelkedett az infláció Törökországban szeptemberben. A bejelentésre a líra tovább gyengült.

A török statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentése szerint tavaly szeptemberhez képest 24,52 százalékkal, augusztushoz képest pedig 6,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Elemzők 3,6 százalékra várták a havi összevetésű inflációt.

Augusztusban éves szinten 17,9 százalékos, havi szinten pedig 2,3 százalékos emelkedést mértek. Mindkét hónapban közel 15 éves csúcson állt az infláció, a pénzromlás üteme utoljára 2003 végén volt ilyen magas.

A termelői árak éves összevetésben 46,15 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 10,88 százalékkal ugrottak meg augusztusban, jelentősen gyorsult az ütem a júliusban mért 32,13, illetve 6,60 százalékhoz képest.

Az adatok jól tükrözik, hogy a devizaválság egyre súlyosabb hatást gyakorol a szélesebb gazdaságra és a fogyasztókra. A török líra árfolyama mintegy 40 százalékkal gyengült a dollárhoz képest idén amiatt, hogy a török államfő próbál nyomás gyakorolni a monetáris döntéshozókra, illetve súlyos diplomáciai vitába keveredett az Egyesült Államokkal.

A friss adatok közzététele után tovább gyengült a líra. Szerda délelőtt fél tízkor a dollárt 1,12 százalékos pluszban, 6,0519 török lírán jegyezték, de napi csúcsán 6,0972 lírán is forgott – jelentette az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.