Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Huawei-ügy. Meng Van-csou kiadatását kérte az USA
No menu items!

Huawei-ügy. Meng Van-csou kiadatását kérte az USA

Az Egyesült Államok hivatalosan is kérte Kanadától a Huawei kínai távközlési óriáscég pénzügyi vezetőjének, Meng Van-csounak a kiadatását – jelentette szerdára virradóra az amerikai Axios hírportál a kanadai Globe and Mail című lapra hivatkozva. 

A kiadatási kérelmet egy nappal azt követően nyújtotta be Washington, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium két ügyben is vádemelési kérelemmel fordult két amerikai bírósághoz, mert vizsgálódásai szerint a Huawei banki csalással, kereskedelmi titkok ellopásával, az amerikai hatóságok félrevezetésével gyanúsítható.

Meng Van-csout, a cégalapító lányát amerikai kérésre december elején tartóztatták le Kanadában, de december közepén tízmillió kanadai dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Azzal vádolják, hogy egy hongkongi fedőcégen keresztül üzletelt Iránnal, és így kijátszotta az Irán elleni amerikai és európai uniós szankciókat.

A 46 éves menedzser cáfolta a vádakat.

A kanadai Vancouver bíróságán decemberben volt az első meghallgatása, kedden pedig a bíróság bejelentette, hogy a következő meghallgatást elhalasztják, és addig tanulmányozzák az amerikai kiadatási kérelmet. David Lametti kanadai szövetségi igazságügyi miniszternek március elsejéig van ideje az erről szóló döntést meghozni – idézte fel az MTI.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett