Hungarikumok. 220 millió forintos keretösszeg népszerűsítésre

A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésére és a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítésére 220 millió forintos keretösszeggel indult pályázat – mondta az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa.

V. Németh Zsolt közölte: a pályázók nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására és rendezvények megvalósítására költhetik az egyszeri, vissza nem térítendő támogatást.

Az idei hungarikum pályázat révén szeretnék elterjeszteni a nemrég megalkotott nemzeti érték emblémáját – emelte ki. Hozzátette: az előző években tapasztaltak alapján a pályázók széles körben és kifejezetten nagy kreativitással látnak hozzá a felhívásban megfogalmazott feladatnak. Rengeteg lehetőség áll a pályázók előtt, a karikás ostortól kezdve a solymászaton át, egészen a magyar íjig számos hungarikumot népszerűsíthetnek majd.

Számos hungarikum közül lehet választani

A Kárpát-medencei hagyományos öltözet, kultúra továbbörökítésére harmadszor hirdettek pályázatot. A cél az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözetkultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak – mondta a miniszteri biztos az M1 aktuális csatornán.