Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Ingyen jogosítvány - Az állam fizeti a díjat
No menu items!

Ingyen jogosítvány – Az állam fizeti a díjat

Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években.

A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat. A hatósági képzéseket az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. valósítja meg. A program 2022. december 31-ig tart, jelentkezni a www.ofa.hu honlapon lehet.

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy a programban résztvevők a képzést követően nagyobb hozzáadott értéket adó munkaköröket is betölthetnek, ami a közúti áruszállítás versenyképességét is nagymértékben növelheti.

A gazdaság növekedésének köszönhetően az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a foglalkoztatás a versenyszférában, miközben az ország egyes területein, bizonyos ágazatokban, munkakörökben munkaerőhiány alakult ki – közölte a tárcavezető. A Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára II. programmal a már dolgozó személyeket célozzák meg, akiknek munkaerő-piaci helyzete képzéssel előmozdítható.

Továbbra is jelentős az érdeklődés az egyének és a munkáltatók köréből a gépjárművezetői képzésekre. A kormány ezzel a programmal is támogatja a logisztikai ágazat fejlődését, hiszen a szektor folyamatos munkaerő-utánpótlását biztosítani kell, évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges a meglévő hiány pótlása mellett – húzta alá a tárcavezető.

A támogatás közvetlen célcsoportjába a magyarországi székhelyű logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások, fuvarozók tartoznak, ennek megfelelően C, C+E, D és GKI kategóriás jogosítvány megszerzését támogatják a tanfolyamok.

A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét igényekre alapozott képzésekkel biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt – tette hozzá a pénzügyminiszter. /MTI/

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.