Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Ismét akcióba lendült a NAV
No menu items!

Ismét akcióba lendült a NAV

Az adóhatóság megkezdte azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ellenőrzés kapcsán az MTI-vel azt közölte: az ADÓtraffipax felületén bejelentett vizsgálat kapcsán tevékenységet nem folytató adózók alatt azon adózókat értik, amelyek 2015. január 1-je előtt alakultak, nem állnak kényszertörlés, adószám törlés alatt, bevallásaik szerint nem folytatnak gazdasági tevékenységet (bruttó adóteljesítményük 2015-2017. között egyik évben sem érte el a 100 ezer forintot, valamint a 2017 negyedik negyedéve és 2018 első negyedéve közötti időszakban sem a fizetendő, sem a levonható áfa összege nem érte el a 100 ezer forintot), a kontrolladatok azonban arra utalnak, mégis végeznek tevékenységet.

A hivatal rendelkezésére álló kontrolladatok egyebek mellett az árufuvarozást kontrolláló elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer bejelentések forgalmi adatai, a belföldi összesítő jelentések adatai, a tagállami kontroll adatszolgáltatás adatai és az online pénztárgép szerinti adatok.

A hivatal az adózók bevallásaiban, nyilatkozataiban szereplő adatok és a kontrolladatok összevetése alapján idén eddig több mint 500 adózót jelölt ki ellenőrzésre. A kimutatott kontrolladatok alapján átlagosan több millió forintos különbözetről van szó az adó alapjában, de jelentős a szóródás.

A NAV korábban is vizsgálta azon társaságokat, amelyek bevallásaik szerint nem folytattak tevékenységet, ám a kontrolladatok mást mutattak. A korábbi években több mint 200 adózót ellenőrzött a hivatal, amelyek egy része a támogató ellenőrzésnek köszönhetően pótolta hiányosságait. Azoknál az adózóknál, amelyek nem voltak elérhetőek, illetve a kockázatelemzés során feltárt anomáliákat nem tudták tisztázni, a hivatal intézkedett az adószámok felfüggesztéséről/törléséről, vagy az adóellenőrzés elrendeléséről.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.