Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Japán kolbászban megtalálták a sertéspestis vírusát
No menu items!

Japán kolbászban megtalálták a sertéspestis vírusát

A  vészesen terjedő afrikai sertéspestis akkor pusztít Kínában, amikor a közelgő újév időszakában csúcsot szokott dönteni a sertéshús fogyasztása, írja a The Guardian, amely azt közzé teszi, hogy fagyasztott élelmiszerben már fellelték a vírust Japánban is.

A kór az elmúlt három hónapban, 12 kínai tartományban a teljes sertésállomány majdnem felét megfertőzte. A The Guardian tudósítása szerint eddig közel 70.000 sertés levágtak a fertőzés terjedésének a megállítására, a sertéstenyésztő tartományokban pedig teljes zárlatot rendeltek el az állategészségügyi hatóságok.

Az elemző rámutat arra, hogy a világ sertésállományának a felét – közel 700 millió disznót – Kínában tenyésztik, a sertéshús pedig az ország húsfogyasztásának a kétharmadát teszi ki. Ez szám szerint 55 millió tonna sertéshúst jelent, amelynek túlnyomó részét saját állományok adják.

Ha nem lenne elég baja Kínának a vírussal – jegyzi meg a cikkíró – a gazdasági helyzetét súlyosbítja a kínai-amerikai kereskedelmi háború is, így vélhetően Európa, Brazília és Kanada felé fordulhatnak majd az import igényeikkel.

A kínai hatóságok szerint minden tőlük telhetőt megtesznek a vírus megfékezésére, ám az sajnos a fagyasztott sertéshúsban hosszú évekig életben maradhat. A lap tudósítója úgy tudja, hogy Japánban máris találtak olyan kolbászterméket, amelyikben kimutatták az afrikai sertéspestis vírusát.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.