Hirdetés
Kezdőlap Hírek Jöhet a Sertéspestis Operatív Központ
No menu items!

Jöhet a Sertéspestis Operatív Központ

A közelmúltban ült össze a Nemzeti Agrárkamara sertéságazati alosztálya, hogy áttekintse az afrikai sertéspestis, az ASP okozta ágazati helyzetet. Ádám János az alosztály vezetője kiemelte: a felvásárlási árak folyamatosan csökkennek és még a korábban kialakult helyzet is csak rontott amióta a fertőzés megjelent a vaddisznókban. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége honlapján megjelentek szerint az ülésre meghívott főállatorvosok egyetértettek abban, hogy a fő feladat most, közös erőfeszítésekkel a lehető legszűkebb területre lokalizálni a betegséget és megakadályozni, hogy a házisertésekre is átterjedjen a kór.

Jelenleg a felvásárlási árak 310-340 forint között mozognak, a szerződéses árak ennél 10%-ál magasabbak. Az árcsökkenés jobb esetben is 3-4 hónapig eltarthat, amihez a feldolgozóknak is alkalmazkodniuk kell.

A jó hír az, hogy vannak olyan exportpiacaink, mint például Hong-Kong, amelyek nem vezettek be szankciót, illetve vannak a tárgyalásra nyitott országok mint Japán, Tajvan vagy Szingapúr. Ugyanakkor mintegy 40 ezer tonna sertéshúst szállítottunk tavaly azokra a piacokra, amelyekre a kiszállítás egyelőre a szankciók miatt nem lehetséges – fejtette ki Éder Tamás. Az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének elnöke szerint ekkora mennyiségű húst kell a belső-, illetve más exportpiacokon értékesíteni. Ezt évi 4 kg hazai többletfogyasztással lehetne kompenzálni, de ezt az elvárt emelkedést, csak hathatós marketing kiadás mellett lehetne megvalósítani.

Ugyanakkor mindent meg kell tenni, hogy az ASP ne jusson be a házisertéstelepekre és a fertőzéssel kijelölt területeken ki kellene jelölni vágóhidakat a vágásra, mivel az exportpiacokra termelő vágóhidak nem hajlandóak ezeket az egyébként egészséges állatokat levágni.

Az ülésen Ádám János felvetette, hogy sokan ebben az évben tervezték kivitelezni az úgynevezett támogatott telepkorszerűsítő beruházásaikat (ÁTK), de a bizonytalan helyzet miatt nem mernek belevágni, így jó lenne ezeket a támogatásokat átvinni jövőre.

Végül az ülés résztvevői Sertéspestis Operatív Központ felállítására tettek javaslatot, amelynek az lenne a feladata, hogy a hatósági döntéseket előkészíti, azokról a gazdákat és a lakosságot folyamatosan tájékoztatja.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.