Hirdetés
Kezdőlap Hírek Karácsony. Még előttünk van a játékbolti roham
No menu items!

Karácsony. Még előttünk van a játékbolti roham

A játékpiac az éves bevételének csaknem a felét érheti el karácsonykor egy felmérés szerint.

A játékpiac 45 milliárd forintos éves forgalmának felét kitevő ünnepi időszakban a családok a hagyományos áruházi vásárláskor átlagosan 6800 forintot, online vásárláskor átlagosan 8300 forintot szánnak játékokra idén – közölte friss kutatása alapján a Regio Játékkereskedelmi Kft.

A közlemény szerint a tervekből következően a szülők 57 százaléka költ majd 10 ezer forintnál többet egy gyerek karácsonyi ajándékaira.

Az idén jellemzően 2-3 meglepetést találhatnak a gyerekek a fa alatt, a társas- és kreatív játékok, valamint a LEGO mellett ruha és sporteszköz lesz a csomagokban. A 14 éven aluliak egyharmada ezen kívül könyvre, a 6 éven aluliak egynegyede kisautóra, egyötöde játékbabára is számíthat.

A megkérdezettek 61 százaléka tervezi online megvásárolni az ajándékokat, elsősorban azért, mert így könnyen össze lehet hasonlítani az árakat. A közlemény idézi Gyaraki Dávidot, a Regio Játék marketingvezetőjét, aki elmondta: idén 20 százalékkal nőtt a társaság webáruházában történő vásárlás az előző évhez képest, és 70 százalékkal több a mobilról érkező tranzakciók száma.

A kutatásban részt vevők fele novemberben megkezdi a karácsonyi ajándékok beszerzését, az utolsó pillanatra százból csak egy család hagyja a vásárlást.

A felmérést november 13. és 18. között végezték csaknem 2500, 14 éven aluli gyermeket nevelő magyar szülő megkérdezésével. A kutatás nem reprezentatív, de az adatok alkalmasak a szokások és tapasztalatok szemléltetésére – közölte a Regio Játék.

A magyar tulajdonú Regio Játékkereskedelmi Kft. 2017-ben 10,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el, egy évvel korában 9,86 milliárd forintot. Országszerte 34 boltja van, 450 dolgozót foglalkoztat, a magyar játékpiacon csaknem 25 százalékos a részesedése.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.