Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Készül az új kkv-stratégia - konzultációra hív az ITM
No menu items!

Készül az új kkv-stratégia – konzultációra hív az ITM

Országos konzultációs sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére.

Az országos eseménysorozaton szerzett tapasztalatok összegzését is beépíti a minisztérium a vállalkozások megerősítését célzó készülő kkv-stratégiába – jelentette az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László hangsúlyozta, a magyar kis és közepes vállalkozások minden elismerést megérdemelnek az elmúlt 8 évben mutatott teljesítményükért, ugyanis míg ebben az időszakban a gazdaság reálértelemben 24 százalékkal nőtt, a magyar kkv-k 27 százalékkal tudták növelni a hozzáadott értéküket, 46 százalékkal az export képességüket.

Parragh László, az MKIK elnöke az MTI jelentése szerint kiemelte, a konzultációk segítenek a kkv-szektor belső szerkezetének megismerésében, az őket érintő problémák azonosításában. Mindez pedig azért fontos, mert a Magyarországon működő vállalkozások 99,8 százalékát a kkv-k adják.

Az MKIK szerint a kkv-knak ma olyan kihívásokkal kell megküzdeniük, mint a digitális átállás, az innovációs készség és exportképesség növelése, valamint a generációváltás. A kkv-kat érintő problémák közül példaként a munkaerőhiányt, a pénzügyi tudatosság hiányát és a folyamatosan növekvő béreket említette. Utóbbiról megjegyezte, ez azért jelent terhet a vállalkozásoknak, mert a bérek lényegesen gyorsabban nőnek mint a termelékenység.

A kamara elnöke szerint a kkv-kra növekedési tartalékként kell tekinteni, amely azt jelenti, hogy minden intézkedés, ami hozzájárul ezeknek a 250 embernél kevesebbet foglalkoztató cégeknek a felerősítéséhez, egyúttal az egész magyar gazdaság bővülését segíti.

Parragh László szólt arról is, hogy a magyar gazdaság kiemelkedően jó állapotban van, erről tanúskodik valamennyi makrogazdasági adat, így a GDP és a foglalkoztatási mutató is. A magyar gazdaság előtt álló következő feladat pedig az, hogyan tud a mostani termelés alapú rendszerből átlépni a tudás és innovációra épülő gazdaságpolitikára és ebbe a folyamatba hogyan tudja becsatolni a most még innovációs lemaradással küzdő kkv-kat is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.