Kínai császárfa is lesz a 25. szentlőrinci gazdanapokon

Forrás: bmvk-gazdanapok.hu

A csaknem 420 kiállító többsége  gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás lesz a szentlőrinci gazdanapokon,  amelyet augusztus 10. és 12. között 25. alkalommal rendeznek meg Pécsen.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar teljes vertikumát reprezentálják, illetve a helyi termékeket is népszerűsítik – mondta. Hozzátette, hogy ebben az évben a Horvát Köztársaság immár partnerországi minőségben képviselteti magát az eseményen, csaknem 50 kiállítóval.

A kiállítók többsége az idén is gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás, mellettük őstermelők, kistermelők, kézművesek jelennek meg a vásár több tízezer négyzetméteres területén.

A további programokra térve Pohl Marietta ismertette: a rendezvényen a helyi termékekről és a precíziós gazdálkodásról szóló konferenciát, állattenyésztési fórumot és a baranyai mezőgazdasági szakközépiskolák számára vetélkedőt tartanak. A Nemzeti Vágta előfutamát, a Szentlőrinci Vágtát is akkor rendezik meg.

Győrvári Márk, az alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a digitális vásárok korában is nő a gazdaságilag fejlett országokban az expók kiállítási területe.

Pohl Marietta, a szervezési feladatokat ellátó Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója  az MTI érdeklődésére elmondta, rendezvényükre idén is legalább 25 ezer látogatót várnak.

Jelezte azt is, hogy a jubileum alkalmából a vásár területén 25 kínai császárfa csemetét ültetnek, amely a hagyományos lombos fákhoz képest négyszeres mennyiségű légköri szén-dioxidot képes megkötni.