Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kiszáradó folyók - Kisebb gleccserek
No menu items!

Kiszáradó folyók – Kisebb gleccserek

A világ gleccserei 18 százalékkal kisebbek, mint korábban becsülték – ezt állapította meg egy új tanulmány, amelynek szerzői arra figyelmeztetnek, hogy ez érzékenyen érintheti a világ néhány nagy folyójának vízutánpótlását.

Daniel Farinotti

Világszerte 215 ezer gleccser mintegy 158 ezer köbkilométernyi jeget tartalmaz – ismertették a ETH Zürichi Egyetem és a svájci országos hókutató intézett, a WSL tudósai hétfőn.
A kutatócsoport a korábbiaknál részletesebb műholdas adatokból dolgozott, ami lehetővé tette a pontosabb becslést. Eredményeik szerint Ázsiában – beleértve a Himaláját, a Tibeti-fennsíkot és a közép-ázsiai hegységeket is – a korábban becsültnél negyedével kisebb a gleccserek volumene.

Daniel Farinotti, a tanulmány vezető szerzője rámutatott arra: az új kalkulációk fényében azzal kell számolni, hogy az ázsiai magashegységekből az eddig véltnél hamarabb eltűnnek majd a gleccserek.

A kutatók szerint idővel a gleccserek kiolvadása miatt csökkenhet az Indus folyó vízhozama, amely Kínából eredve Indián és Pakisztánon át 3200 kilométeres utat tesz meg az Arab-tengerig, de a több mint 2000 kilométert átszelő kínai Tarim folyó és a közép-ázsiai Aral-tó vízmennyisége is csökkenhet, és ez több száz millió embert érint, akiknek vízellátását ezek a vízbázisok nyújtják.

Az említett ázsiai térségekben a nyári olvadás jelentette vízkészlet 24 százalékkal eshet vissza az évszázad végére a mai állapotokhoz képest. Farinotti ezt a különbséget “nyugtalanítónak” nevezte. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy további ázsiai gleccsereket is fel akarnak mérni, hogy még pontosabb becslésekhez juthassanak.

Bhután gleccser-tava

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.