Kokain Budapesten. Másfél kiló kábítószerrel érték tetten a kereskedőket

Mintegy másfél kilogramm heroin adás vétele közben ütöttek rajtuk a rendőrök AzÜzlet.hu/ police,hu
Mintegy másfél kilogramm heroin adás vétele közben ütöttek rajtuk a rendőrök. Forrás: police,hu

Több mint ötvenmillió forintot érő kokain átadását érték tetten Budapesten, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak egy bolgár, egy szerb és egy magyar férfi ellen – közölte a rendőrség.

Az akciót is ismertette a rendőrség honlapján. E szerint  63 éves bolgár Sz. I. Ivanov hétfő délben egy budapesti kávézóban találkozott az 53 éves szerb H. Ahmettel és a 63 éves Cs. Lászlóval. Rövid megbeszélés után távoztak, majd négy óra múlva visszatértek a kávézóba. Cs. László egy pénzzel teli papírtasakkal érkezett, amelyet H. Ahmet a parkolóban lévő autójában elrejtett. A kocsiból pedig elővett egy szatyrot, amelyben 1054 gramm kokain volt, és átadta két társának.

A közbelépő rendőrök a bolgár férfi kabátja alatt még 232 gramm kokaint találtak, teszi hozzá az ismertetés.

A szerb férfi pedig a nyomozóknak megmutatta a gépkocsijában lévő rejtekhelyet, amelyből további 1054 gramm kokain, valamint a korábban átvett 39 600 euró került elő.

A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke – mint az MTI közli –  körülbelül 51,5 millió forint.

A Nemzeti Nyomozó Iroda az elfogott férfiakat gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette őket és kezdeményezte letartóztatásukat. Az elfogásról videó is készült: