Kolosi Tamás, a márkaépítő könyvkereskedő

Kolosi Tamás

Aki az állam segítségéért kiált, nem ismeri a helyzetet. A könyvpiac köszöni, jól van: önerőből túlélte a válságot és az egyik legnagyobb szereplőnek számító Alexandra bedőlését – értékel Kolosi Tamás a Líra Könyv Zrt. elnöke, aki beszél üzleti karrierjének indulásáról, arról, hogy az üzleti életben miért fontos szövetségeket kötni és hogy mikor várható az Amazon piacra lépése.

– A rendszerváltás előtt Ön szociológusként, majd a Tárki Társadalomkutatási Intézet megalakításával vált ismertté. Hogyan lett ebből könyvkiadás és kereskedelem? Mit tudott hasznosítani a kutatóként szerzett tapasztalatokból?

– A tudományos kutatás és az üzleti élet, azért két különböző szakma. Így a tudományos kutatás mellett az üzleti életbe való áttérést én egy váltásnak tekintettem, bár az is tény, hogy a szociológiában azért volt néhány olyan terület, aminek ismerete segített bizonyos üzleti döntésekben.

– Miként jött a váltás?

– Az, hogy korábban nem az üzleti élettel kezdtem el foglalkozni, abból is adódik, hogy úgy éreztem, a szocialista feltételek között az üzleti élet vagy nagyon kisszerű volt – a Váci utcai maszekok, a lángossütők világa -, ami abszolút nem érdekelt, vagy pedig nagyon kiszolgáltatott volt, mert az állam és a pártfőnökség volt a meghatározó. Ezért azt kell mondanom, hogy a szocialista feltételek között tulajdonképpen háromfajta karrierpálya nyílt, ha az ember nem akart politikus lenni – mert azt soha nem akartam. Ez a művészetek, a sport és a tudomány, ahol egyáltalán előre lehetett haladni. A művészetekhez és a sporthoz nem voltam elég tehetséges, tehát számomra adódott a tudomány. Ezért, amikor a rendszerváltás környékén megnyíltak a magángazdaság lehetőségei, engem nagyon izgatott, hogy érdemes lenne magam kipróbálni.

De abból a szempontból hátránnyal indultam, mert egy itthon és nemzetközileg is sikeres kutatói pálya állt mögöttem, ami nem jelentett taszítóerőt, hogy nekem most mindenképpen üzlettel kellene foglalkoznom. De tulajdonképpen mégis vártam az alkalomra, ami adódott is azáltal, hogy egy jó barátom meg a kutatásban munkatársamat, Barát Etelét kinevezték a tervezett Budapest-Bécs Világkiállítás kormánybiztosának és Etele kért meg, hogy segítsek neki. Nekem meg volt egy másik barátom, aki az üzleti életben már egy osztrák partnerével a Budapest-Bécs világkiállításra alapított egy kiadót: ez volt a Budapest-Wien Weltausstellung Verlag, ami Pesten és Bécsben is be volt jegyezve. Én pedig összehoztam Etelét, Erdős Ákossal, és végül ők beszéltek rá arra, hogy kezdjek el ezzel a témával foglalkozni. Így kerültem be a kiadói világba, és ahogy ezt is véletlenek hozták, a későbbiekben is nagyon sok véletlen játszott abban szerepet, ahogy az üzleti élettel foglalkoztam.

Mert például még a ’90-es évek elején is nem csak itthon, hanem külföldön is a legtöbbet publikáló, Magyarországon élő, magyar szociológus voltam. Vagyis nagyon komolyan foglalkoztam továbbra is a kutatással. Gyakorlatilag a 90-es évek első felében két ember lakozott bennem, és két ember munkáját végeztem el, aminek aztán egy infarktus lett a következménye, és döntési helyzet elé kerültem, hogy mit mennyire veszek komolyan. Így adódott az, hogy a TÁRKI-ban megtaláltam a tehetséges utódomat, Tóth István György személyében, és ez által már több időm maradt az üzleti élettel foglalkozni.

– A TÁRKI hogyan született meg a slampos diktatúrának nevezett időszakban?

– Én olyan körülmények között is mindig szerettem volna a piaci viszonyokat megtalálni olyan területeken, amelyek alapvetően nem piaciak voltak. És úgy láttam, hogy a TÁRKI-ban lehet valami olyasmit létrehozni, ami a kelet-európai szocialista országokban még tematikájában (beszéljünk itt például a nyilvános adatbank elemzésről, vagy az úgynevezett omnibusz rendszerű adatfelvételről), sem volt még korábban. Tehát nem csak egy független, alapvetően nem állami tulajdonban levő kutatói intézetet gründoltam a TÁRKI-val 1985. január 1.-jével – tehát még messze a rendszerváltás előtt -, hanem valami új, önálló formát is, egy államtól vagy az állampárttól független formát is találtam ehhez.

– Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával, amikor a rendszerváltás utáni, újkori könyvpiac első szereplőiről beszélt, úgy tűnt: az abban az időben induló kiadóvezetők majdnem mind mélyértelmiségiek voltak, mondhatjuk úgy is, egyfajta szép lelkek. Semmiképpen nem a mai értelembe vett kemény üzletemberek.

– Hát, én úgy gondolom, hogy még a 90-es években, sőt a 2000-es évek elején is a könyvszakma, az inkább értelmiségi szakma volt, mint az üzleti világ része. Bár, hozzá kell tennem, hogy én a könyvszakmába részben ezen a Budapest-Wien Weltausstellung Verlag-on és Erdős Ákos barátomon keresztül kerültem, aki könyvesként ’45 után, vagy ’48 után az első magán könyvkiadót, a Láng Kiadót gründolta. Ennek a kiadónak az igazi nagy üzletei pedig nem a szépirodalmi művekkel voltak. Bár ilyet is adott ki szép számmal, de azért a horoszkóp könyvek, az autó katalógus könyvek jelentették igazából az ő vagyonának megalapozását. Vagyis miközben ez alapvetően egy értelmiségi szakma volt akkortájt, azért az értelmiségen belül is az tudott érvényesülni, akinek üzleti érzéke volt.

– Ön pedig menet közben tanulta a szakmát és az üzletet.

– Lényegében igen. Említettem, hogy ’94-ben volt egy infarktusom, és akkor Ákos fölajánlotta, hogy próbáljunk meg együtt csinálni valamit. Ketten létrehoztuk az ő többségi és az én kisebbségi tulajdonlásommal a Láng Holding nevű céget, amelyik, a magyar hagyományokon építkezve nyomdával, kiadóval, kereskedőhálózattal rendelkező cégcsoport lett, s később harmadik társként csatlakozott egy a nyomdák világát ismerő gazdasági szakember. Amikor a ’90-es évek végén elhatároztuk, hogy külön válunk, mert Ákos elsősorban a nyomdákkal akar foglalkozni, és oda újabb külföldi tőkét akar bevonni, akkor szinte automatikusan adódott, hogy ő viszi tovább a nyomdai, én pedig a könyves vonalat.

– Baráti, békés volt a válás?

– Azt kell mondanom, hogy igen. Voltak minimális vitáink, de ezek elhanyagolhatók, és tulajdonképpen máig barátok maradtunk.

– Időközben Ön, talán a legnagyobb hazai könyvkiadói csoportot létrehozva a gyakorlatilag kétpólusúvá vált könyvkereskedelem – a Libri melletti -, második szereplőjévé is vált. Miként fejlődött a cég?

– Már amikor szétváltunk, elhatároztam, hogy én kizárólag könyvkiadással és könyvterjesztéssel akarok foglalkozni. A szétválás során hozzám került a Líra és Lant nevű könyvkereskedelemi vállalat, a Magvető Kiadó, az Athenaeum Kiadó, az akkor még létezett B+V (a Budapest-Wien utódja) nevű szakkiadó. Én pedig elhatároztam, hogy ezen a területen fejlesztek tovább. 1998-ban, a szétválásunk idején a Lírának, akkori nevén Líra és Lantnak volt 17 könyvesboltja, és volt három kiadó. Ez mára 94 könyvesboltra és 7 kiadóban 9 márkanévre szaporodott fel. Az Athenaeum Kiadó, nem csak Athenaeum néven, hanem Szépmíves könyvek néven is jelentet meg könyveket. A Manó Könyvek Kiadó, Menő Könyvek néven a tinédzser korosztály számára publikál könyvet. Tehát elég jelentős volt az a fejlesztés, amit a 2000-es és a 2010-es évben részben én, részben pedig a munkába nagyon korán bekapcsolódott lányom – aki ma a cégcsoport vezérigazgatója, véghezvittünk.

– Ha nem járt menedzser iskolába, honnan szedte fel a cégvezetői tudományt?

– Ez a tudás valószínűleg abból is adódik, hogy engem már a kutatói koromban is, mint utaltam rá a TÁRKI példájával, érdekelt a vállalkozás, az üzleti élet, az állami tulajdoni keretekből való kilépés. Tehát ez szinte magától is jött.

– Az igazság az, hogy ha szétnézünk a családi cégeknél, azt látjuk, hogy a generációváltás a többségnél inkább nem sikerül, mint igen.

– Nálunk nagyon jól működik a nemzedékváltás. A mai napig a lányommal, nagyon jól tudunk együttműködni, jóllehet, a napi munkát most már ő irányítja.

– Tudatosan vonta be a munkába?

– Természetesen. Business marketinget tanult, és már a főiskola alatt a cégnél helyezkedett el, és egy nagyon-nagyon rövid, néhány hónapos kitérőtől eltekintve, lényegében együtt nőtt fel a Líra csoporttal. Így nálunk a nemzedékváltás, probléma mentes volt.

– És a TÁRKI-nál, hogy talált külsős utódot – mert ez sem szokott könnyen menni?

– A TÁRKI esetében, másról van szó. Ott Andorka Rudolf barátom ajánlotta egy tanítványát, hogy vigyem be a TÁRKI-ba dolgozni, és nagyon hamar kiderült, hogy sok mindent a tudományról, a politikáról, az életről, a vállalkozásról hasonlóan gondolunk, úgyhogy szinte automatikusan adódott, hogy amikor az infarktusom után én visszább akartam vonulni a TÁRKI vezetéséből, akkor Tóth István György vette át tőlem ezt a funkciót. Nyilván nyitottan álltam a kérdéshez, mert az együttműködés ma is sikeresen működik a TÁRKI esetében, már lassan 25. éve, míg a Líra esetében még régebben.

– Időközben a könyvpiac folyamatosan és elég erőteljesen megváltozott. Miként tudtak erre reagálni?

– Mindig erőteljesen növekedtünk, de mindig igyekeztünk megalapozottan növekedni. Tehát a Líra csoport növekedése, alapvetően nem hitelekből, hanem a megtermelt jövedelem visszaforgatásából táplálkozott és azt hiszem, abban sem voltunk rosszak, hogy milyen innovációkat vezettünk be. A könyvszakmában az első számítógépes kereskedelmi rendszert, mi vezettük be. Akkor még csak először a legnagyobb boltunkba, a Fókusz Könyváruházba a ’90-es évek közepén. Az első online könyváruházat, a Fókusz Online-t, a mai líra.hu elődjét is mi csináltuk meg. Kiadói vonalon Morcsányi Géza kiadóigazgatónk megtalálásával is mi mertünk egy abszolút piaci alapon működő, de a magas szépirodalommal foglalkozó kiadót teremteni a Magvető Kiadóból. Tehát, én úgy gondolom, hogy eléggé innovatívak voltak ezek a lépések, miközben nagyon büszkék vagyunk a mai napig a tradícióinkra. Az Athenaeum Kiadót mi élesztettük fel: a legnagyobb tradíciójú, 1842-ben megalapított kiadót hoztuk újra életre. Ugyanígy az 1850-ben alapított Rózsavölgyi és Társát is mi élesztettük föl. Vagy itt van a múlt század ötvenes éveiben alapított Magvető és Corvina – ezeket sem bezártuk, hanem új életre keltettük. Tehát én úgy gondolom, eléggé innovatív volt mindig a Líra csoport, de ugyanakkor számunkra borzasztó fontos a magyar tradíciók megőrzése is.

– Említette a megmentett, jó nevű márkákat. Az olvasóknál számít a márkanév?

– Biztos vagyok benne, hogy nagyon számít. Nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy a vevők is azt nézik, hogy például „na, mi jelent meg mostanában a Magvetőnél”?

– Amikor a Libri, és a tavaly bedőlt Alexandra erőteljesen a bevásárlóközpontokra fókuszált az üzletnyitásokkal, a Líra inkább kisebb üzleteket nyitott és főként másutt…

– Mi igyekeztünk nagyon óvatos üzletpolitikát folytatni. Úgy gondoltuk, hogy a bevásárlóközpontok bérleti díjait nehéz a könyvből, a könyvszakmából kitermelni. Tehát ahhoz meg kellett a cégnek erősödni, hogy megjelenjünk a bevásárlóközpontokban. De a mai napig is lényegében csak azokba a bevásárlóközpontokba tudunk bemenni, ahol annak a tulajdonosa akceptálja, hogy a könyvnek, a könyvszakmának a jövedelmezősége messze más, mint mondjuk az ékszernek, vagy a szerencsejátéknak, vagy nagyon sok egyéb, sokkal jobban jövedelmező terméknek. Ez a fajta óvatosság, persze hátrányt is jelentett sok tekintetben. Például, miközben mi csináltuk az első internetes könyváruházat, amikor az internetes kereskedelemben elszabadultak a kedvezmények, akkor mi egy kicsit visszavonultunk addig, amíg konszolidálódott a piac. Mert úgy gondoltuk, hogy az üzleti élet biztonsága fontosabb, mint a növekedés.

– Mégis, amikor a bevásárlóközpont fókuszú Alexandra sztori véget ért, a Líra tavaly több üzletet is átvett. Igaz a magyar piacon ritkább utat választva, szövetségest kereset ehhez.

– Én szívesen kötök szövetséget, mert hiszek abban, hogy még a versenyszférában is az összefogás, a kompromisszumok keresése mindig hasznosabb, mint a konfrontáció, a konfliktusokra törekvés. Bár speciel azóta a Móra Kiadótól kivásároltuk a tulajdonrészét. Tehát ma már ennek a 24 üzletnek, amely egykor Alexandra üzletként funkcionált, a Líra csoport a 100%-os tulajdonosa. De megmaradt továbbra is a Líra-Móra elnevezés ezekben a boltokban, és nem mi kezdeményeztük a tulajdon felbontását. Ezt a stratégiát igazolja, hogy most már lassan 20 éve, hogy a központi telephelyünkön egy másik könyves céggel együtt vagyunk tulajdonosok. Az e-könyvek területén pedig pillanatnyilag 50-50%-os tulajdonban vagyunk a legnagyobb konkurenciánkkal, a Libri-vel. Tehát én úgy gondolom, hogy a gazdasági életben az együttműködés, egy fontos és jó dolog. Még akkor is, ha volt olyan példa, amire nagyon ráfizettünk.

– Az ilyen csalódást hogyan éli meg?

– Tudomásul veszem, hogy az üzleti életben nem csak sikerek vannak, hanem kudarcok is. A bosszantó az, ha az én rossz döntésemből következik egy-egy kudarc.

– Milyennek látja ma a piacot?

–  A könyvpiac virulens és nagyon jó állapotban van.

– Tehát kiheverte az Alexandra bukását? Pedig abban az időben voltak olyan hangok, amelyek állami támogatást sürgettek.

– Szerintem, aki azt mondja, hogy ide állami beavatkozásra van szükség, az egyszerűen ostobaságokat beszél, és nem ismeri a helyzetet. A szakma önerőből túlélte a gazdasági válságot és az Alexandra bukását is. Én úgy gondolom, hogy egy tisztulási folyamat zajlott le a könyvpiacon. Ma pedig a jelentősebb kereskedők már pontosan fizetnek a kiadóknak: megszűnt a hosszú ideig való tartozás. A likviditási helyzet helyreállt, a forgalom nem csökken, hanem növekszik. Látni kell persze azt, hogy a könyvpiac, önmagában egy viszonylag kis piac, és különösen kis piac lett azáltal, hogy a tankönyv kiadás és forgalmazás egy jelentős részét leállamosította a jelenlegi kormányzat. De így is közel 50 milliárdos piac, amely biztos, hogy túlélte azokat a károgó jóslatokat, amelyek a Guttenberg-galaxis haláláról beszéltek.

– Nem túlkoncentrált a könyvkereskedelmi piac azzal, hogy az apró vállalkozások mellett két nagy szereplő maradt.

– Egyáltalán nem tartom túlkoncentráltnak. A nálunk nagyságrendileg nagyobb piacokon is egy-két nagy hálózat van. Például az Amerikai Egyesült Államokban, két nagy könyves hálózat működik: Barnes & Noble, és most már az Amazon. A Borders csődbe ment, és a nagyok mellett nagyon sok kisebb helyi hálózat, könyvesbolt van. Ugyanez a helyzet Németországban, ahol igazából két nagy kiskereskedelmi könyvhálózat van. Pedig itt is, nagyságrendileg nagyobb piacról van szó, mint Magyarországon.

– Korábban a piac egyik meghatározó szereplője azzal érvelt a koncentráció kapcsán, hogy erre azért van szükség, mert az egyesített erőforrások is kevésnek bizonyulnak, ha egyszer csak nálunk is megjelenik az Amazon.

– Én kevésbé félek az Amazontól. Úgy gondolom, hogy az a nyelvi korlát, aminek eredményeképpen Magyarországon a könyvpiac maximum 3 millió vásárlót jelent, az kifejezetten hátrányt jelent, ha valaki el akarja adni a cégét. De ha azt nézzük, hogy a multiktól mennyire védett a magyar könyvpiac, akkor viszont előny a nyelvi korlát. Hozzánk, főleg a 90-es években sorozatban jöttek be a jelentős nemzetközi könyvkereskedők és könyvkiadók. Például a Bertelsmann, Európa legnagyobb könyvkereskedője a Magyar Könyvklubbal, illetve, a Német Könyvklubbal. De utána viszonylag hamar kimenekültek a magyar piacról, mert rájöttek, hogy egy olyan piac, ahol a termékeket lényegében csak itt lehet eladni. Szemben mondjuk egy kozmetikummal, vagy egy műszaki cikkel, ahol gyakorlatilag ugyanazt a terméket kell gyártani a magyar piacra, mint a németre, az argentinra és a kínaira. A könyvpiac a nyelvi korlát miatt nem ilyen. Ezért úgy gondolom, hogy itt sokkal kisebb volt, és kisebb lesz a jövőben is a külföldi tőkének a szerepe.