Felfüggesztett szlovák-magyar együttműködés. Tiltás a Novisnak és a Quantisnak

A Magyar Nemzeti Bank ideiglenesen felfüggesztette a szlovákiai székhelyű Novis biztosító biztosítási alapú befektetési termékeinek a Quantis Consulting biztosításközvetítő általi értékesítését.

A jegybank közölte: a felfüggesztés az összeférhetetlenséggel és az ösztönzőkkel kapcsolatos szabályoknak való dokumentált megfelelésig, de legkésőbb a biztosításközvetítőnél zajló célvizsgálat lezárultáig tart.

Az MNB felidézte, hogy 2017 májusában már hozott elmarasztaló intézkedést a Quantis Consultinggal szemben. A társaságra 52,5 millió forint bírságot is kiszabtak, egyebek mellett az egyes életbiztosítási ügyfélszerződések megszüntetését és újak megkötését célzó jogsértő közvetítői gyakorlata, illetve az ügyfeleknek nyújtott elégtelen szakmai tájékoztatása miatt.

Tavaly júliusban a jegybank ideiglenesen felfüggesztette a Novis biztosító több, Magyarországon terjesztett, befektetési egységekhez kötött élet-, illetve nyugdíjbiztosítási termékének értékesítését. A felfüggesztés legkésőbb a biztosítónál szintén folyamatban lévő célvizsgálat lezárultáig, vagy ezt megelőzően addig marad érvényben, amíg a Novis termékértékesítési dokumentumaiban pontos és közérthető tájékoztatást nem ad a biztosítások kapcsán az ügyfél által befizetett tőke megőrzésére, illetve hozamra vonatkozó vállalása tényleges tartalmáról.

A végzés a korábban felfüggesztett termékek mellett az azóta bevezetett és közvetített valamennyi Novis terméket érinti – tette hozzá az MNB.