Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág KSH-2018: hatmilliárd euró a külkereskedelmi mérlegtöbblet
No menu items!

KSH-2018: hatmilliárd euró a külkereskedelmi mérlegtöbblet

Az export euróban számolt értéke 4,3 százalékkal nőtt 2018-ban, az import 6,9 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 6,041 milliárd euró volt, 2,037 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly decemberben az export 2,7, az import 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 398 millió euró exporttöbblet 173 millió euróval volt alacsonyabb.

A kivitel éves növekedési üteme decemberben volt a legalacsonyabb a tavalyi negyedik negyedévben a novemberi 4,5, és az októberi 6,7 százalék után, az import növekedési üteme is lefékeződött az előző havi 7,3 és az októberi 9,8 százalékos ütemhez képest. A december havi aktívum 80 millió euróval kisebb a novemberinél, de ezzel is a második legnagyobb összeg a tavalyi második fél évben.

Az első becslés adataival kiszámolható, hogy a negyedik negyedévben csaknem duplájára gyorsult a kereskedelmi többlet csökkenése az előző év azonos időszakához képest, aminek a jövő héten megjelenő előzetes GDP-adat szempontjából lehet megkülönböztetett jelentősége. A tavalyi negyedik negyedévben 1,180 milliárd euró – 381,6 milliárd forint –  volt az exporttöbblet ami 598 millió euróval, forintban 173,4 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál,  míg 2017 negyedik negyedévében a nettó export 306 millió euróval, 88 milliárd forinttal csökkent éves összehasonlításban.

A tavalyi  első három negyedévben, amikor 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest, az áruforgalmi nettó export 1,6 százalékponttal lassította a növekedést. 2017. negyedik negyedévében a nettó export csökkenése 1,8 százalékponttal fogta vissza a GDP-növekedés mértékét, ami ezzel együtt is 4,5 százalékos volt.
A külkereskedelmi termékforgalom tavaly decemberi részletes adatait március 4-én közli második becslése alapján a KSH.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.

Félmillió felett a Határtalanul programban részt vevő diákok száma

A mostani tanévben közel kétezer pályázat érkezett, és azért, hogy minden diákcsoport el tudjon jutni kirándulásra, a rendelkezésre álló keretet 1,8 milliárd forintra egészítették ki.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.