Hirdetés
Kezdőlap Hírek Magyar falu program. Szolgálati lakás falusi háziorvosoknak
No menu items!

Magyar falu program. Szolgálati lakás falusi háziorvosoknak

Szolgálati házakat építenének a Magyar falu program keretében azokon a kistelepüléseken, ahol hosszabb ideje nincs háziorvos – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Községek és Kistelepülések Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) bükfürdői ülésén.

Gyopáros Alpár

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a praxisvásárlást is állami eszközökkel segítik. Elmondta: Magyarországon jelenleg a kistelepüléseken 250 olyan betöltetlen praxis van, ahol több mint fél éve hiányzik a háziorvos, ezért csak helyettesítésekkel tudják biztosítani az ellátást. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy több száz olyan praxis van, ahol a háziorvos már nyugdíjas korú vagy hamarosan eléri a korhatárt.

Nem titkolt cél, hogy az eddigi ösztönzők mellett, a praxisvásárlás segítésén és a praxispénz emelésén túl magas minőségű szolgálati házak építésével fiatal orvosok letelepítését kívánják elérni – fogalmazott a kormánybiztos az MTI jelentése szerint.

Gyopáros Alpár közölte azt is, hogy szeptembertől szolgálati lakások felújítására is lehet pályázni a részben orvosi rendelők felújítására, korszerűsítésére, eszközbeszerzéseire is szolgáló, idén 11 milliárd forintból gazdálkodó keretre.

A kormánybiztos a kistelepülési polgármesterekből, jegyzőkből és önkormányzati képviselőkből álló hallgatóság előtt elmondta: a Magyar falu program, amelyre idén összességében 150 milliárd forint áll rendelkezésre, nem egy évre szól, céljaihoz folyamatosan hozzárendelik a szükséges pénzt.

Hangsúlyozta, kizárólag hazai forrásból finanszírozzák a programot, amelyre a magyar gazdaság teljesítménye, a magyar emberek munkája teremtette meg a lehetőséget.

A kistelepülések lakosságmegtartó képességének növelését célzó program három pilléren áll: a fiatal családok gyermekvállalását és lakhatását segíti a falusi csok; 50 milliárd forintból többéves útfejlesztési program indul alsórendű összekötő utak felújítására; 75 milliárd forintos idei kerettel a helyi életminőséget szolgáló program indul, amelynek 18 célterületére önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek pályázhatnak – ismertette Gyopáros Alpár.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.