Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Megállapodás: a Corvinus és a sanghaji Fudan Egyetem MBA képzést indít
No menu items!

Megállapodás: a Corvinus és a sanghaji Fudan Egyetem MBA képzést indít

Magyarország és a kelet-közép-európai régió hidat jelent Európa és Kína között, a térség már bebizonyította, hogy az Európai Unió kicsi, de jól működő motorjává vált az elmúlt években – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A rendezvényen bejelentették, hogy a kínai Fudan Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös MBA-képzést indít.

A jegybank elnöke a Shanghai Forum 2019 elnevezésű tanácskozás előkészítő eseményén kiemelte: a közös képzés során tehetséges, jól képzett szakembereket kívánnak kinevelni.

Ez a program is része annak a folyamatnak, amelynek során Magyarország, az MNB támogatja a kínai “Egy út, egy övezet” kezdeményezést, vagyis az Új selyemút megszületését – jelezte Matolcsy György.

Az MNB elnöke kiemelte: a magyar és a kínai egyetem közötti együttműködés egy újabb építőkockát jelent az Új selyemút kiépítésében.

A rendezvényen háromoldalú megállapodást írtak alá az MNB, a Budapesti Corvinus Egyetem és a sanghaji Fudan Egyetem vezetői.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Shanghai Forum 2019 elnevezésû tanácskozás elõkészítõ eseményén a budavári Óvárosháza épületében
MTI Fotó: Kovács Attila

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára rámutatott: a Kína és Magyarország közötti stratégiai partnerség új eleme ez a felsőoktatási együttműködés. A program elindítását még akkor jelentették be, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Kínában tett látogatást – utalt rá a KKM államtitkára.

Magyar Levente arról is szólt, Magyarországon van már olyan általános iskola, ahol kínait oktatnak, ilyen középiskolát is hamarosan beindítunk, és erősödik a két ország együttműködése a felsőoktatás terén is.

Tuan Csie-long, a Kínai Népköztársaság Budapestre akkreditált nagykövete kiemelte: a két egyetem közötti együttműködést a Magyar Nemzeti Bank koordinálta, a mostani közös program magas szintre emeli a két, nemzetközileg is elismert egyetem közötti kapcsolatot. Jelezte: jövő évtől várhatóan közvetlen légijárat köti majd össze Shanghajt Budapesttel.

Pacsay-Tomassich Orsolya, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi ügyekért felelős államtitkára jelezte: a Fudan rangos kínai egyetem, amely olyan európai szakembereket akar képezni, akik ismerik Kína valós problémáit, és azokra valódi válaszokat kívánnak adni. Kiemelte: a magyar és a kínai felsőoktatás közötti szoros kapcsolatot mutatja az is, hogy egyre több kínai hallgató tanul magyar felsőoktatási intézmények kurzusain.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára rámutatott: a XXI. század az innováció, a technológia-váltás korszaka, ebben a folyamatban Kína, a kínai szakemberek kulcsszerepet játszanak. A két ország közötti hosszú évekre visszatekintő jó kapcsolatokat jelzi az is, hogy Magyarország volt az első állam, amely 1949-ben diplomáciai kapcsolatokra lépett a Kínai Népköztársasággal – emlékeztetett az államtitkár.

Csen Cse-min, a Fudan Egyetem alelnöke elmondta: a jövő évi Shanghaji Fórum a világ globális problémáival foglalkozik majd, várhatóan a rendezvény vendége lesz Matolcsy György, az MNB elnöke is. Kiemelte: Magyarország az egyik első állam volt, amely felkarolta az “Egy út – egy övezet” kínai kezdeményezést. Hangsúlyozta: a mostani közös MBA-képzés az első olyan program, amelyet a Fudan Egyetem Kínán kívül indít.

Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora kiemelte: a kínai és az európai kultúra sokszor találkozott már, ez az új képzés is ennek a folyamatnak a része. Jelezte: a Fudan és a Corvinus közös képzési programja jövő tavasszal kezdődik el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.