Minden megváltozik az autózásban – állítja a Ford regionális igazgatója

Molnár Viktor

Több nemzetközi helyszínt megelőzve, Budapesten nyitotta meg legnagyobb európai adminisztratív központját a Ford. Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója AzÜzletnek kifejtette: egy-egy ilyen központért valódi számcsata zajlik, amelyben a tudástőkének is nagy szerepe van.

–  A kérdés, adódik: mi kellett ehhez?

– Kellett a szerencse, kellett az a gazdasági helyzet, amelyben a Ford igyekszik minél hatékonyabban működni, és ebből a szempontból a magyarországi költségek, Nyugat-Európával összevetve, még mindig kedvezőbbek. De mindennél fontosabb érvnek tartom a munkát. Azt a teljesítményt, amit az elmúlt hét-nyolc évben elértünk: akkor érkeztek vissza hozzánk a már itt lévő regionális kereskedelmi központba az első olyan kollégák, akik a Ford Magyarországtól indulva, nyugat-európai pozíciókat is betöltöttek a Fordnál. Hazatérve pedig ugyanazt a munkát folytatták, de már a kint megszerzett tudással. A külföldi kollégákat igencsak meglepte,  hogy ennyire elkötelezetten, lelkesen és jól dolgoznak a magyar kollégák. A folyamat 2013 táján még jobban felgyorsult. Így a Fordnál bármikor egy szolgáltató központ bővítése napirendre került, a minőség, amit mi tudunk nyújtani, mindig első helyen szerepelt.

– Az új regionális központnak mi a feladata?

– Az Európa összes piacát kiszolgáló árazási és gyártástervezési funkció mellett az új Budapesti Ford bázisról látjuk majd el a vállalat európai, közel-keleti és afrikai országok egységeinek HR-feladatait is. Ezzel a Ford Magyarországon már három helyszínen van jelen, és 99 százalékban magyar munkaerőt foglalkoztat. Végeredményben 47 különböző európai Ford-os csapattal tartjuk a kapcsolatot.

– Mindennek persze az is az alapja, hogy Ön 15 éve a Ford magyarországi regionális kereskedelmi központjának vezetője. Amikor pedig erről megszületett a döntés, nemcsak egy magyar ember, hanem – mivel a központ itt növekedett az évek alatt -, Magyarország mellett is voksolt a Ford.

– Az egyértelmű, hogy az ilyenfajta stabilitás és különösen a folyamatos fejlődés hosszútávon is növelte a reputációnkat. A kiszámíthatóság, a megbízhatóság, a munka minőség, a teljesítmény pedig még inkább felértékelődött az elmúlt években. Már csak azért is, mert a Ford végső soron egy értékesítő vállalat, amely autókat gyárt, amiket úgy kell eladni, szervizelni, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek. Szerencsére az értékesítésben is nagyon jók a számaink. Ha a személyautókat nézzük a másodikok vagyunk, ha pedig a kis haszongépjárművet is hozzáadjuk, akkor az elsők vagyunk az értékesítési listán.

– Az értékesítést tekintve milyen új megoldásokat hozhat a jövő?

– Kettősséget tapasztalunk, ha Nyugat-Európát, vagy Kelet-Európát nézzük, mondjuk a volt Szovjetunió államain át egészen Kínáig. Ez utóbbiak az elmúlt 40-50 évben a régi iskola szerint működtek, bár az utóbbi időben ezekre a piacokra is beszivárgott a digitális kommunikáció, az internetes tájékozódás. A Nyugat-Európai piacokon azonban gyökeresen más a helyzet: ott már nem annyira különbözőek az egyes piacok igényei. Így a márka szempontjából sokkal centralizáltabb, összeurópaibb a működés, amit teljesen új kommunikációs csatornák, vevői szokások jellemeznek. Ma már mást várnak el a kereskedőktől, a gyártóktól, mint régen.

– Például miben nyilvánul ez meg?

– Ma már nagyon képzettek a vásárlók. Sokszor szinte felkészültebbek, mint egy klasszikus értékesítő. Kevésbé szeretnek időt áldozni arra, hogy akár az  autó megvásárlásakor, akár a szerviz kapcsán személyesen, fizikailag is elmenjenek egy autókereskedésbe. Mivel felkészültek és utánajárnak mindennek az interneten, gyakorlatilag elég egy megbeszélés, egy személyes látogatás és már el is döntik, megveszik az autót.

Molnár Viktor

Ami még nagyon érdekes, hogy az eladást követően, a hozzáadott szolgáltatások iránt is kimondottan megváltoztak az igények. Ahogy már említettem, nem szeretnek a szervizbe menni a vevők: oldja meg helyettük a kereskedő. Ha lehet, legyenek olyan szolgáltatások, hogy akár a márka foglaljon nekik parkolóhelyet és legyen csereautó is. Olyan igényük is van már, hogy arra is legyen megoldás, ha bérelni akarnak az éppen az aktuális igényeiknek megfelelő méretű autót: kirándulásokra nagyobbat, a városba mondjuk kisebbet. Tehát nagyon nagy a verseny, és látszik az, hogy a legtöbb nagy gyártó, és így a Ford is már sokkal több és szofisztikáltabb plusz szolgáltatást kínál. Mert az eladom az autót, és utána majd szervizelem megoldás hosszútávon már nem működik.

– Vagyis nem kell azért egy egész évben kihasználatlan nagyobb autót venni, mert évente kétszer kirándulni indul a család?

– Már egyre több olyan konstrukcióról hallani – ami egyelőre még nem gyártói szinten működik -, de a nagyobb kereskedők ezt már megvalósítják, hogy az ügyfél egy alapdíjat fizet és attól függően, hogy éppen mire van szüksége, olyan autót visznek neki házhoz. És ha nagyobbat kér, vagy mást, akkor a díj annyival növekszik. De persze az ügyfél mindemellett teljeskörű szervizt vár el, beleértve a szerelés mellett esetleg az üzemanyagot is. Vagyis mindent.

Amellett, hogy az ügyfél nem kíván a kereskedésbe menni, akár azt is elvárja már, hogy ezt a szolgáltatást a munkahelyére, vagy a lakására elvigyék. Ezért a magánvéleményem az, hogy mivel ez az igény csak erősödni fog, a gyártóknak is reagálniuk kell. Óriási bővülés várható a személyre szabott szolgáltatások területén. Szerintem 10-15 éven belül eljutunk oda, hogy az emberek akár egy applikáción keresztül fognak mondjuk egy Ford autóért havidíjat fizetni, és ha olyan igényük lesz, akkor az applikáción keresztül akár tömegközlekedhetnek is, és akár az autó parkolását is központilag megszervezi a márka.

– Erről szól az is, hogy a Ford már saját városi shuttle-t indított Londonban?

– Igen. De én ennél már messzebb megyek. Az én vízióm az, hogy ha lenne mondjuk egy Ford bérletem, akkor, ha a hétvégén akarok kirándulni, akkor a meglévő autóm mellé/helyett, hoznak egy mikrobuszt, ha elektromos autó kell, mert a belvárosba megyek, akkor azt kapok. De akár kerékpárt, vagy egészen más közlekedési eszközt is kaphatok, miközben a bérletem a tömegközlekedésre is jó. És mindezért havi átalányt fizetek az adott márkának, amely minden ide kapcsolódó szolgáltatást megold.

– Erre a drasztikus szemléletváltásra viszont a márkakereskedőknek is fel kell készülniük.

– Nyilván ez a terület is átalakul a jövőben. Az elektromos, vagy a hibrid autók elterjedésével amúgy is egészen más szerviz igény jelentkezik majd. Ezért a márkakereskedőknél is megkerülhetetlen a személyre szabott szolgáltatások előtérbe kerülése.

– Az új budapesti központ nyilván azért is szerencsés, mert ha a Ford nem is gyárt Magyarországon – közel 40 magyar beszállító vállalkozással, 69000 munkatárssal dolgozik együtt – ezzel a kompetenciaközponttal megközelítőleg ugyanakkora munkáltatóvá válik, mint a többi magyarországi autógyártó.

– Külügyminiszter úr ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az új szolgáltató központunkkal válik teljessé a magyar autóipari spektrum. Tehát nem csak a gyártás, nem csak a termékfejlesztés, hanem immáron teljes háttérszolgáltatás megjelent Magyarországon, gyártás-tervezéstől a kontrollingon át. És ha megnézzük az összes foglalkoztatott létszámát, megnézzük azt, hogy most milyen beszállító körrel rendelkezünk, a Ford is feliratkozik erre a listára.