Minimálbér, garantált bérminimum – Érkeznek az emelt fizetések

A dolgozók a napokban kapják meg emelt fizetéseiket, miután a kormány és a szociális partnerek tavaly decemberi megállapodásának köszönhetően 2019. január 1-től 8-8 százalékkal emelkedett a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum összege – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az államtitkár kiemelte, a keresetek növekedésének köszönhetően a minimálbéren foglalkoztatottak éves jövedelme idén nettó 88 ezer forinttal nő, a két gyermeket nevelő családoknál ez az összeg nettó 148 ezer forinttal, három gyermekes családoknál pedig nettó 130 ezer forinttal emelkedik az előző évhez képest.

Hozzátette, a garantált bérminimumon foglalkoztatottak éves szinten nettó 116 ezer forinttal vihetnek haza többet, a két gyermeket nevelő családoknál 176 ezer forinttal, a három gyermekeseknél pedig 171 ezer forinttal nő a családok éves nettó jövedelme az idén 2018-hoz képest.

Bodó Sándor felidézte, a tavaly létrejött kétéves bérmegállapodás hatására idén a minimálbér összege bruttó 149 ezer forintra, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195 ezer forintra emelkedett.

(MTI)