Hirdetés
Kezdőlap Hírek Mobiliti. Mobilapplikáció segíti az elektromos autók töltését
No menu items!

Mobiliti. Mobilapplikáció segíti az elektromos autók töltését

Az elektromos töltőállomásokat üzemeltető NKM Mobilitás Kft. bővíti telefonos applikációját, az új funkcióval a Mobiliti néven működő országos hálózat töltőit már az applikációból tudják majd csatlakozás után elindítani az ügyfelek – közölte a Nemzeti Közművek.

A tájékoztatás szerint az Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. (Mobiliti) töltőin hamarosan megszűnik a kábel csatlakoztatása utáni automatikus töltés, amely ezután csak az applikációból lesz kezdeményezhető. Ennek segítségével az autósok nyomon tudják majd követni a töltéseket, és az elindított töltést is csak maguk tudják majd leállítani. Emellett RFID kártyás azonosítást is elérhetővé tesz a társaság, amellyel a töltők indításához és leállításához az applikációban történő regisztráció után már a telefont sem kell majd elővenni.

Az applikációból történő indítás először a budapesti KÖKI terminál parkolójában telepített Mobiliti töltőknél érhető el, itt három töltő már kizárólag az applikáció segítségével indítható el.

A Nemzeti Közművek hangsúlyozta: számos helyen működtetnek elektromos töltőállomást, például Békéscsabán, Budapesten, Szegeden, Monoron, Mezőtúron, Csongrádon és Kecskeméten, valamint az ország legnagyobb elektromos töltőpontját Sormáson üzemeltetik. Jelenleg 118 nyilvános töltőpont működik, de folyamatosan telepítenek újabb töltőket, céljuk  az országos lefedettség elérése.

A Mobiliti most tucatnyi villámtöltő kiépítésén dolgozik országszerte, főleg az autópályák mentén, hogy az elektromosautó-tulajdonosok számára stratégiai fontosságú helyeken is elérhető legyen az NKM szolgáltatása.

A Nemzeti Közművek az MTI megkeresésére közölte: folyik az applikációs töltés tesztelése, majd a tervek szerint fokozatosan kiterjesztik az egész ország területére ezt a töltési módot. Az applikáció és a töltés is ingyenes az ügyfelek számára. Az applikáció Android és iOS okostelefonokra is letölthető.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.