Hirdetés
Kezdőlap Agrár Mutagenezis - Az agrárvezetők vitája a GMO-ról
No menu items!

Mutagenezis – Az agrárvezetők vitája a GMO-ról

Rendkívüli küldöttgyűlést hívott össze egyik alelnökének leváltására a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöksége. Értesülésünk szerint a személyi konfliktus hátterében a GMO egyik új keletű módszere, a mutagenezis magyarországi bevezetéséről kialakult vita áll.

Ifj. Hubai Imre A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Alelnöke (AzÜzlet.hu)
Ifj. Hubai Imre

A Nemzeti Agrárkamara rendkívüli küldöttgyűlést tart. Ezen az egyik alelnök menesztését szeretnék elérni, bizalomvesztés címén. Ifj. Hubai Imre alelnöknek az a bűne, hogy nem hajlandó elfogadni az országos elnökség vélekedését, amely a génsebészettel létrehozott növények hazai meghonosításának elfogadásáról szól. Azután mérgesedett el különösen a viszony, hogy az Agrárkamara  és a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége közös állásfoglalásában továbbra is ragaszkodott a mutagenezissel létrehozott növények hazai kutatásának folytatásáról, és annak elvben elfogadható széleskörű elterjesztéséhez, annak ellenére, hogy az Európai bíróság  Ifj. Hubai Imre álláspontját erősítette meg.

A bíróság lényegében kimondta: a mutagenezissel létrehozott szervezetek genetikailag módosított organizmusok, amelyeket az ennek megfelelő szabályok szerint kell kezelni. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon jelenleg szigorúan tilos a termesztésük. A tilalmat az alkotmány is rögzíti. Ami talán még ennél is fontosabb, az ország teljesen GMO-mentes, egyetlen génmódosított növényt sem termesztettek a területén, Magyarország szigorúan GMO fertőzés mentes terület.

Győrffy Balázs
Győrffy Balázs

Ifj. Hubai Imre alelnök azt szeretné elérni, hogy legalább a kamara országos küldöttei szembesülhetnének a közötte és az elnök között kialakult nézetkülönbséggel. Vagyis azzal, hogy a kamara elnöke, Győrffy Balázs a genomszerkesztésnek is hívott technológia széleskörű elterjesztésének elvét támogatja, miközben az elnökségből eltávolítani szándékozott Ifj. Hubai Imre következetesen ragaszkodik az alaptörvényben foglalt GMO-mentességhez. Szerinte „ezen a talajon kell állnia” a kamara elnökségének, összes tisztségviselőjének.  Mindenkinek arra kellene törekednie, hogy Magyarországnak megmaradjon a GMO-mentes státusza.

A jelek szerint a génsebészet elterjesztésének hazai pártolói az Európai Bíróság döntését szeretnék súlytalanná tenni. Fő szabályként ugyanis azt mondta ki a bíróság, hogy a mutagenezissel létrehozott szervezetekre is vonatkoznak azok az irányelvek, amelyek a más technikákkal előállított GMO-kra. Külön jelöléssel, szigorú vizsgálatok után kerülhetnek forgalomba az ebből készült termékek. A kockázat, a veszteség nagy lehet. Ugyanis ma a magyar élelmiszer a világban köztudottan génmanipulció mentes. Ezt törheti meg a mutagezenis engedélyezése.

Ha ez az áttörés megtörténne, a hazai nemesítésű és génállományú, nem génmanipulált világhírű növénykultúrák semmisülnének meg, például a búza vetőmag exportunk is veszélybe kerülne, pedig ebben a világ exportőrei között a hatodik helyen állunk jelenleg.

Azon túl, hogy a hazai vetőmag nemesítő műhelyeket tönkreteszi, Ifj. Hubai Imre szerint jelentős társadalmi, jogi, gazdasági és egészségügyi kockázatot is jelent a gépsebészet. Ezért kell elővigyázatosnak lennie az országnak – vélekedett.

Természetesen megkerestük a Nemzeti Agrár Kamarát is. Itt azonban különös választ kaptunk:

“A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara –amennyiben ezt szükségesnek érzi – sajtóközlemény formájában szokott hírt adni a küldöttgyűléseinek eredményeiről. “

AzÜzlet.hu már foglalkozott a GMO védjegy sikertelennek mutatkozó történetével, azzal hogy a GMO mentes jelölést miért csak egy cég vette használatba. Az események azt mutatják, nem csak az időhiány az oka. A népszerűsítésére is meglehetősen csekély erőket mozgósítottak.

Úgy tűnik, mélyebb okai vannak a védjegy eddigi, mérsékelt sikerének.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.