Nébih a kockázatos növények, veszélyes magánimportjáról

Veszélyeket rejt a mangó magánimportja is

Kockázatosak az Európán kívüli országokból poggyászban behozott növények és növényi termékek, mivel azokban fennmaradhatnak nem honos károsítók – fogalmaz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), felhívva a figyelmet a veszélyre. Az Európai Unió jelenlegi, nyitott növény-egészségügyi rendszere nem írja elő az utazók csomagjainak kötelező ellenőrzését, ebből is adódik a kockázat kiemelt jelentősége. 

Különösen Kelet- és Délkelet-Ázsia hordoz ilyen szempontból fenyegetést. A kiutazók, de a hazánkba települt lakosság étkezési igényeiből, kertészeti kultúrájából fakadó igények miatt az ottani termékek behozatala fokozottan kockázatot jelen. A nem honos “károsítók” behurcolásához akár már egyetlen fertőzött növény is elegendő lehet a szakemberek szerint.

A Nébih és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei szeptember 12-20. között négy alkalommal ellenőrizték az utasok csomagjait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Összesen 236 csomagot vizsgáltak át, amelyekből 34 csomag tartalmazott növényt vagy növényi terméket, főként India, Izrael, Japán, Kína, Korea, Mongólia, Törökország és Nigéria területéről.

Az afrikai tojásgyümölcs sem egyéni utaztatás után fogyasztandó
A szakemberek 11 csomagban találtak növény-egészségügyi vizsgálatra kötelezett termékeket (például balzsamkörtét, afrikai tojásgyümölcsöt, mangót, citrusféléket), köztük ültetésre alkalmas növényeket és talajt, amelyeket a hatóság megsemmisített.

A tavalyi ellenőrzés tapasztalataival összehasonlítva az idén kevesebb növényt, illetve növényi terméket tartalmaztak az utazók csomagjai, mivel azok nagy része már itthon is beszerezhető. Ugyanakkor kritikus kiinduló országnak bizonyult több közel-keleti, ázsiai és afrikai ország, valamint Közép-Amerika és Új-Zéland is.

Különösen fontos, hogy a személyes poggyászban ne hozzanak be egyetlen veszélyt jelentő növényt sem, noha az Európai Unió (EU) jelenlegi, nyitott növény-egészségügyi rendszere nem írja elő az utazók csomagjainak kötelező ellenőrzését.

Az ellenőrzési akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a 2019 decemberétől szigorodó uniós szabályozásra, amely a jövőben az utazóktól is felelős magatartást vár el a növényi károsítók terjedésének megakadályozása érdekében – közölte a Nébih.

A területek, amelyekről nem ajánlatos növényeket behozni:

  • Közel-Kelet: Törökország, Izrael, Egyiptom
  • Kelet-, Dél-, Délkelet-Ázsia: főként India, Banglades, Kína, Vietnam, Thaiföld, Kambodzsa, Malajzia
  • Afrika: Ghána, Nigéria, Uganda
  • Közép-Amerika
  • Új-Zéland