Hirdetés
Kezdőlap Hírek Németország. Több száz politikus adatait lopta el a 20 éves hacker
No menu items!

Németország. Több száz politikus adatait lopta el a 20 éves hacker

Őrizetbe vették a csaknem ezer közszereplőt érintő nagyszabású németországi adatlopás feltételezett elkövetőjét – közölte a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).

A gyanúsított 20 éves, német állampolgár, a szüleivel él Hessen tartományban, tanulói jogviszonyban áll, büntetlen előéletű. Aktív és volt politikusok, újságírók, művészek személyes adatait szerezte meg és hozta nyilvánosságra illetéktelenül, társai nem voltak.

Informatikai szakképzettsége nincs, de volt “elég ideje és érdeklődése” az adatok eltulajdonításához szükséges ismeretek megszerzéséhez. Tettét azzal indokolta, hogy “dühítették” az érintett közszereplők egyes megnyilvánulásai – mondta Georg Ungefuk, a ZIT vezetője.

A fiatalembert még vasárnap vették őrizetbe, informatikai eszközeit lefoglalták. Beismerő vallomást tett, és nemcsak a tettére rótt jogsértéseket ismerte el, hanem a történtek rekonstrukcióját is nagyban segítette.

A gyanúsított mély megbánást tanúsított, az eljárás révén ismerte fel tettének súlyosságát. Kihallgatása után szabadlábra helyezték, mert nem fenyeget az elmenekülés vagy a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye – mondta Georg Ungefuk.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fiatalember összetett műveletekkel jutott hozzá az adatokhoz, kihasználva “biztonsági réseket”, amelyek közül többet már lezártak.

Az eddigi vizsgálatok szerint az adatlopás 994 embert érint. Az esetek túlnyomó többségében csupán kapcsolattartási adatok – telefonszámok, e-mail-címek, postacímek – kerültek illetéktelen kezekbe, nagyjából 50 esetben viszont érzékeny személyes információk, például családtagokkal folytatott üzenetváltások vagy nyaraláson, családi eseményeken készült felvételek is. Az ellopott adatokat közzétették az interneten.

Az adatok már hetek óta szivárogtak egy Twitter-oldalon megjelentetett linkek révén, amikor a hatóságok január 3-án észlelték, hogy nagyszabású visszaélés történt. Időközben megállapították, hogy ennek részét alkotja több korábbi, egymástól függetlenként számon tartott adatlopási ügy is – írta az MTI.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.