Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Nincs akadálya a Digi és az Invitel teljes összefonódásának
No menu items!

Nincs akadálya a Digi és az Invitel teljes összefonódásának

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új eljárása nem befolyásolja a Digi-Invitel fúzió végrehajtását, mivel a versenyhivatal a korábbi jóváhagyást visszavonó döntésével egyidejűleg engedélyezte a Digi részére, hogy az Invitel feletti tulajdonosi jogait az új eljárás lezárásáig bizonyos korlátozások mellett továbbra is gyakorolja – közölte a Digi csoport.

A GVH múlt szerdai közlése szerint félrevezető közlés miatt visszavonták az Invitel Távközlési Zrt. és a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. (Digi) fúziójának engedélyét, de ideiglenes versenyhivatali hozzájárulással folytatódhat az egyesülés. A korábbi határozatot a részletes vizsgálat lezárulta után új döntéssel fogják pótolni. A versenyhivatal egyúttal 90 millió forintra bírságolta a Digit.

A Digi csoport MTI-nek küldött hétfői tájékoztatása szerint a mostani vizsgálat nem érinti az Invitel működését, kizárólag azokra a településekre korlátozódik, ahol az i-TV Digitális Távközlési Zrt. (a Digi Kft. egyik hazai leányvállalata) és az Invitel szolgáltatási területei átfedik egymást.

Mint írták, nem értenek egyet a GVH döntésével, mivel álláspontjuk szerint hiánytalan és pontos információk nyújtásával jóhiszeműen jártak el az alapeljárás során. A GVH részére több körben szolgáltatták a kért adatokat, köztük az i-TV tevékenységére vonatkozó adatokat is. Emellett kollégáik, szakértőik további konzultációkra is rendelkezésre álltak, hiszen alapvető érdekük volt, hogy a GVH számára minden szükséges információt és tájékoztatást megadjanak az összefonódás kérelmezett jóváhagyásához.

A közlésük szerint a GVH által az i-TV és az Invitel szolgáltatások átfedő területeiről előírt kötelezettségekhez felhasznált hiányos adatok nem a társaságuk adatszolgáltatásából származtak, hanem a GVH saját adatgyűjtéséből, amelyet az igen terjedelmes, 10 hónapot átölelő vizsgálat során folytatott.

A Digi csoport az új vizsgálati folyamatban is jóhiszeműen és teljes körűen együttműködik a GVH-val annak érdekében, hogy az összefonódást ismételten jóváhagyó, új határozat a lehető leghamarabb megszülethessen – olvasható a közleményben.

A cégcsoport a Digi Kft. és az Invitel Zrt. összefonódásával több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki országszerte, munkavállalóinak száma megközelíti a 2500 főt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.