Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Oroszországgal szemben maradnak az EU-szankciók
No menu items!

Oroszországgal szemben maradnak az EU-szankciók

Az Európai Unió hat hónappal, március 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi integritásának megsértése és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt Oroszország ellen bevezetett korlátozó intézkedéseket – közölte az Európai Unió Tanácsa csütörtökön.

Az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácsa a helyzet értékelését követően nem tartotta indokoltnak a szankciórendszer módosítását. Az intézkedések vagyoni eszközök befagyasztásából és utazási tilalomból állnak, és továbbra is 155 emberre és 44 szervezetre vonatkoznak.

Az unió 2014 márciusa óta több lépésben vezetett be korlátozó intézkedéseket Oroszországgal szemben. Az intézkedések válaszok voltak a Krím jogellenes annektálására és Ukrajna szándékos destabilizációjára.

Az ukrán válság nyomán bevezetett uniós korlátozó intézkedések között szerepel a Krímből és Szevasztopolból származó termékek behozatali tilalma, valamint egyes termékek és technológiák exportjának tiltása.

Ezek mellett 2014-ben az EU lemondta az EU-Oroszország csúcstalálkozót, és úgy határozott, hogy nem rendezi meg a szokásos kétoldalú csúcstalálkozókat az orosz féllel. Az unió a vízumkérdésről, valamint az EU és Oroszország közötti új megállapodásról folytatott tárgyalásokat is felfüggesztette.

Az uniós vezetők 2015 márciusában a szankciók időtartamát a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték, ami még nem történt meg.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.