Hirdetés
Kezdőlap Tech Összetört lapátok - Világszerte „gáz van” a GE turbináival
No menu items!

Összetört lapátok – Világszerte „gáz van” a GE turbináival

A General Electric 55 új gázturbináját kellett 18 erőműben leállítani gyors egymásutánban nagyjavításra Tajvantól Franciaországon keresztül az Egyesült Államokig.

A közelmúltban erőművi szakemberekkel – beosztottakkal és vezetőkkel vegyesen – készített interjú sorozat derített fényt arra, hogy gáz van a GE HA-típusú gázturbinájával.

Reuters kérdéseire küldött válaszaiban a nagyvállalat vezetése elismerte, hogy az első kilenc hónapban felére esett vissza a múlt év hasonló időszakához képest a kérdéses HA gázturbinájuk rendelése. Azt pedig maga Larry Culp vezérigazgató mondta el az újságíróknak, hogy az idei év utolsó negyedévében 22 milliárd dollár veszteséget könyvelt el az óriáscég, a hitelbesorolása pedig már csak három fokozatnyira van a bóvli kategóriától. Az erőmű ágazatot szétválasztották, csökkentették a székhelyük működési költségeit, sőt azóta már új vezetők irányítják azt.

A történtek jelentőségét kisebbíteni igyekezett a GE gázerőművi vezérigazgatója Chuck Nugent, aki szerint „a jelenleg üzemelő GE gázturbinák 99 százalékban kitűnően működnek és a GE rendelkezik világszerte a legmegbízhatóbb turbina flottával.”

Mindenesetre ténykérdés, hogy a General Electric 480 millió dollárt tett félre bizonyos turbinatípusok felújítására, miközben átszervezi az egész erőművi ágazatát.

Azt sem vitatták a riport összeállításban megszólalt szakemberek, hogy a lapátok törnek össze többnyire a turbinákban, és volt olyan amerikai erőmű, ahol két hónapot vett igénybe a javítás.

Texasban egy ízben több százezer háztartás maradt elektromos áram nélkül a lapáttörés miatt, a franciaországi Bouchainban pedig be is zárták azt az erőművet, amelybe egyébként idén szeptemberben elsőként telepítették a legújabb 9HA turbinát.

A General Electric-re óriás nyomás nehezedik, és az erőművi karbantartó ágazatának éleződő versenyben kell helyt állnia.

Bár az erőművei még mindig a világ áramellátásának harmadát termelik meg, amerikai ipari források szerint az új turbina rendeléseiben már a harmadik helyre csúszott vissza a General Electric a Mitsubishi és a Siemens mögött. Az idei év utolsó negyedévében 22 milliárd dollárt veszteséget könyvelt el az óriáscég, a hitelbesorolása pedig már csak három fokozatnyira van a bóvli kategóriától – jelenti exkluzív összeállításában a Reuters New Yorkból.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.