Osztalék. 100 forintot javasol részvényenként a Richter

A Richter tavaly 68 forint osztalékot fizetett részvényenként

A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a 2018. évi eredmény terhére a törzsrészvényekre a névértékkel megegyező, azaz 100 forint osztalék megállapítását és kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésén.

A Richter tavaly 68 forint osztalékot fizetett részvényenként a 2017-es eredménye után, egy évvel korábban pedig 106 forintot.

A gyógyszeripari vállalat tavalyi éves beszámolója szerint 328,5 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 444,356 milliárd forint után, adózott eredménye 6,3 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 10,07 milliárd forint után.

A gyógyszeripari vállalat 2018-ban 41,583 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 199,1 százalékkal nagyobb az előző évinél. A társaság éves árbevétele 445,484 milliárd forint volt, ami 0,3 százalékkal haladta meg az előző évit, euróban számolva 2,7 százalékkal csökkent a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint.

A Richter április 24-én tartja közgyűlését – értesült az MTI.