Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág PM: a kiva a cégeknek és az államnak is kedvező adónem
No menu items!

PM: a kiva a cégeknek és az államnak is kedvező adónem

A kormány azt szeretné, ha egyre több vállalkozás választaná a kisvállalati adót, a kivát, amely több százezer forintot megtakaríthat a cégeknek, nem utolsósorban pedig az állami büdzsé bevételére is kedvezően hat. Az adónem népszerűsítése érdekében kampány indul – mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Izer Norbert elmondta: eddig mintegy 30 ezer vállalkozás választotta ezt az adózási formát, ezek a cégek a korábbi adózásról, például a társasági adóról való átállással az idén együttesen mintegy 35 milliárd forintot takarítanak meg.

A kormány kampányt indít a kiva népszerűsítésére, azt kívánják elérni, hogy legalább 40 ezerre emelkedjék az azt választó cégek száma. A kiva jelenlegi kulcsa 13 százalék, de az újabb, várható adócsökkentések, így a szociális hozzájárulási adó tervezett csökkentése után a kiva kulcs 12 százalékra mérséklődhet – fűzte hozzá.

Rámutatott: a cégek a megfelelő adózási mód kiválasztásával sok pénzt spórolhatnak meg a törvények adta keretek között, erre jó példa a kisvállalati adó.

A 2013-tól választható kisvállalati adó nemcsak a cégeknek biztosít jelentős egyszerűsítést és több százezer forint megtakarítást, hanem az állami büdzsé bevételére is kedvezően hat. A PM szakértőinek számításai szerint ugyanis a tavalyi mintegy 23 milliárdos kiva bevétel idén közel a kétszeresére emelkedhet - fejtette ki az államtitkár.

Ezt az adózási formát azoknak a vállalkozásoknak érdemes választani, melyeknek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyek növekedésre, beruházásokra forgatják vissza a nyereségüket. A kiva választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint a 80 százaléka jobban járna, a kisvállalkozásokat a döntésben a tárca kiva kalkulátora is segíti.

Izer Norbert kiemelte: idén decemberben még több közepes cégnek nyílik meg a kiva választási lehetősége, miután az új szabályok szerint az éves bevételre, illetve a mérlegfőösszegre vonatkozó belépési értékhatár ötszázmillió forintról egymilliárd forintra emelkedett. Az adónem mellett döntőknek az értékhatár gyors “kinövésétől” sem kell tartaniuk, mivel a jövő évtől a kiva alanyiság megszűnését eredményező értékhatár is nő, egyről hárommilliárd forintra – jelentette az MTI.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.