Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág

Cégvilág

Ügyfélélmény. Ami felpörgeti az üzletet

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.

Nem félnek vállalkozni a magyarok

Minden ötödik magyarra jut egy vállakozás: a tavalyi év végén több mint 1,9 millió gazdasági szervezetet tartottak nyilván, 2,1 százalékkal, azaz 38 ezerrel többet, mint 2017-ben.

A Status Energy közvetett tulajdonos lett a Tigázban

Tőkeemelésről szóló részvényjegyzési megállapodást írt alá a Status Energy a MET-tel, ezzel közvetett tulajdonrészt szerzett a Tigáz Zrt.-ben.

Fizetési határidő. Itthon egyre fogy a cégek türelme

Az uniós átlagnál jóval rövidebb fizetési határidőket szabnak a magyar cégek, ezért sok ügyfél kénytelen halasztást kérni. Három év alatt öt nappal csökkent az átlagos fizetési határidő.

Plusz ötmillió részvénnyel lesz a BÉT-en az OTT-One

Az OTT-One megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben információbiztonság-technológia fejlesztésekről. A vállalat 5 millió részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén.

Csődeljárás? – Így mentem meg a cégem

A „csőd” és a „csődeljárás” a mindennapi szóhasználatban egyet jelent „tönkrement” fogalmával, ami jogi értelemben a felszámolási eljárást jelentené. Mindezekkel szemben, amennyiben valaki csődeljárás...

Új vezérigazgató a Mavirnál

Biczók Andrást nevezték ki a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. élére. 

Innováció – 45 milliárdos pályázat nyílik

Július 19-től nyújthatók be a kérelmek a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására. A 45 milliárd forint keretösszegű pályázat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal idei legnagyobb volumenű kiírása.

V-Tel. Új szolgáltató a hazai mobilpiacon

Júliustól működik a magyar mobilpiacon az országos lefedettségű V-Tel. A szolgáltató elsősorban a feltöltőkártyás felhasználókra fókuszál.

Áfarendszer – a kettős mérce végnapjai?

Az Európai Unió nemrégiben határozat hozott: az adóhatóság nem tekinthet el az áfaügyek mérlegelésekor döntése költségvetési kihatásaitól. Így elfogadhatatlan, ha a hatóságok anélkül tagadják meg az áfalevonási jogot egy adózótól, hogy a másiknál az ezzel összhangban álló áfa-visszaigénylést lehetővé teszik.

Új ügyvezető a Budget Magyarország élén

Július 1-jétől Türker Gürtekin tölti be a török Otokoc Otomotiv magyarországi leányvállalata, a Budget Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját.

4iG: külön utakon Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc

Nem a Mészáros-csoport részeként építkezik tovább Jászai Gellért, a 4iG nagytulajdonosa, elnök-vezérigazgatója. Az üzletember ugyanakkor örül, hogy Mészáros Lőrinc tőzsdei befektetőként jelen van a vállalatában.

A 4iG megveszi a T-Systemset

A 4iG megállapodást írt alá a Magyar Telekommal a T-Systems megvásárlásáról. A tranzakció zárása még idén várható.

Régiós elsőségre hajt a Szállás.hu

Regionális vállalattá nőtte ki magát a Szállás.hu, miután felvásárolta a cseh Hotel.cz cégcsoportot. Az immár hat országban jelenlévő magyar szállásközvetítő 2021-re Közép-Európa legnagyobbja lenne.

Új elnök-vezérigazgató az Allianz Hungáriánál

Alexander Protsenko vette át az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét július elsejei hatállyal, a pozícióhoz szükséges hatósági engedélyezés folyamatban van.

Beszerzésimenedzser-index: csökkenés júniusban

A beszerzésimenedzser-index (BMI) lassuló ütemű növekedést mutat, a szezonálisan kiigazított júniusi értéke 54,4 pont, szemben a májusi 57,9 értékkel - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Tovább terjeszkedik az Opus – a 4iG-ről sem mond le

Valamennyi üzletágában bővülést tervez, akvizíciókra is készül a menedzsmentjét megújító Opus Global. A társaság a 4iG-ről, és vele együtt az informatikai területről sem mond le - mondta Mészáros Beatrix igazgatósági elnök.

Új szóvivő és fejlesztési vezető a Budapest Airportnál

A fejlesztési, valamint a vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatóság élére nevezett ki új vezetőket a Budapest Airport július elsejétől.

Automaták, a nem regisztráltakat leszerelik?

Az üzemeltetők július 31-ig regisztrálhatják automatáikat az adóhivatalnál, utána a NAV szigorúan ellenőriz. A bejelentési kötelezettség valamennyi fizetős automatára kiterjed.

Csehországban ‘kockáztat’ a Mol és az Eximbank tőkealapja

Külföldi kockázati tőkebefektetést hajtott végre a Mol és az Eximbank tőkealapja. A Lead Ventures által kezelt, a magyar forrásból működő Enter Tomorrow Europe (ETE) tőkealap a cseh Neuron Soundware startup-ban szerzett tulajdonrészt - közölték a cégek.

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább