Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Ryanair: a svéd pilótáknak is elegük lett
No menu items!

Ryanair: a svéd pilótáknak is elegük lett

Az ír fapados légitársaság svéd pilótái sztrájk mellett döntöttek, mert állításuk szerint a Ryanair nyolc hónapja szóba sem áll velük. Közben kiderült, a vezérigazgató, Michael O’Leary lemond éves bónuszáról a járattörlések miatt, de ez csak olaj volt a tűzre.

Nem sokkal azután, hogy a német Ryanair-pilóták sztrájkkal fenyegettek, a svéd pilótaszövetség, az SPF  közleményben jelezte, hogy a diszkont légitársaság svéd pilótái augusztus 10-én, pénteken sztrájkba kezdenek, mivel a vállalat egyáltalán nem kommunikál velük nyolc hónapja, amióta megalakult a szakszervezetük.

A közleményben a svéd pilóták kitértek a Ryanair első embere, Michael O’Leary lépésére is. Mint írták, nem elégszenek meg azzal, hogy a vezérigazgató a járattörlések miatt lemond közel egymillió eurós éves bónuszáról, hiszen elsősorban a munkakörülményeik javulását és a megfelelő fizetést szeretnék kiharcolni.

Hozzátették: nem akarnak úgy járni, mint írországi társaik, akik miután éltek a sztrájkhoz való jogukkal, a Ryanair fenyegetésekkel próbálta őket megfélemlíteni ahelyett, hogy párbeszédbe kezdett volna velük.

A Ryanair 2017-ben több mint 20 ezer járatot törölt, O’Leary ezért mondott le busás prémiumáról. A bónusz összege éppen megegyezik az éves keresetével:

egymillió eurót tesz zsebre minden esztendőben.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Wizz Air és az Air France-KLM is megsínylette az európai légi sztrájkokat. Nagy kérdés, hogy a Ryanair dolgozóinak sztrájksorozata miként hat majd a Michael O’Leary vezette cégre.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.