Hirdetés
Kezdőlap Mozaik A bónusz piac idén is száguld
No menu items!

A bónusz piac idén is száguld

A magyarországi internetes kuponos kereskedelem 2010-ben indult,  következő évben már több mint 130 kuponos weboldal működött, idén az induló közvetített forgalom megnégyszereződött. A legnagyobb verseny az utazási szolgáltatások területén mutatkozik.

A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot, és idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz.

A Bónusz Brigád az indulása utáni első teljes évben, 2011-ben 1 milliárd forint forgalmat ért el, 2014-ben 2,7 milliárd forintot, míg idén várhatóan több mint 4 milliárd forint lesz a forgalma.

Az első 4-5 évben a piac 50-90 százalékos, ma a 60 százalék alatti engedményt kínált. Elsősorban azért, mert a 2008-as válságot követően  a vevők a kedvezményt,  napjainkban már a minőség és a különlegesség is erősen számít. Így a 60 százaléknál nagyobb kedvezmény már inkább ijesztő, mint vonzó – közölte Kaprinay Zoltán ügyvezető.

Változott a vásárlók korösszetétele is. A 25-49 évesek látogatták a kuponos oldalakat kezdetben, addig mára 10 százalék körülire nőtt a 18-24 évesek aránya, illetve 20 százalékot tesz ki az 50 év fölöttieké.

A GKI Digital adatai szerint azoknak a magyaroknak száma, akik legalább egyszer már vásároltak interneten, eléri a 3,5 milliót. Ebből 1,8 milliónyian már kerestek fel kuponos oldalt is, ahol regisztráltak, de nem mindegyikük vásárolt. A Bónusz Brigád felületein eddig 1,5 milliónyian regisztráltak és 600 ezren vásároltak.

A vásárlás gyakorisága változó, terméket hetente vesznek az emberek, szolgáltatást 1-2-4 havonta, utazást pedig fél, egy évente. A magyarországi vásárlók kétharmada nő, és ez világszerte így van – közölték. A vevők a bónuszok 27 százalékát ajándékba veszik.

A magyarországi internetes kuponos kereskedelem 2010-ben indult a Bónusz Brigád megalapításával és piacra lépésével. A következő évben már több mint 130 kuponos weboldal működött az országban, hasonló megjelenéssel és tartalommal. Napjainkban sok speciális, csak egy-egy termékre vagy szolgáltatásra fókuszáló kuponos oldal van. A legnagyobb piaci verseny az utazási szolgáltatások területén mutatkozik – adta hírül az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.