Száztagúra bővült a Wizz-flotta

Június 4-én mutatták be a Wizz Air flottájának századik tagját, a vadonatúj Airbus A321-es repülőgépet, amely hamarosan elindul első menetrendszerinti útjára. A fontos mérföldkő kapcsán a légitársaság vezérigazgatója, Váradi József kitért a cég jövőbeli terveire is.

Hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között gördült ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér aszfaltjára a Wizz Air századik repülőgépe, amely tizennégy évvel a fapados légitársaság első hivatalos járatának felszállása után érkezett meg Budapestre.

Az eseményen a Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József elmondta, hogy a cég 2004-es indulása óta 150 millió utas fordult meg a gépeiken, jelenleg pedig 44 ország 141 repülőtere között évente 168 ezer járatot indítanak. Hozzátette, az éves növekedési ütemük átlagosan 20 százalék, illetve kiemelte azt is, hogy a Wizz Európa legfiatalabb flottáját tudhatja magáénak, hiszen a repülőgépeik átlagéletkora mindössze 4 és fél év, ráadásul 268 repülőből áll a rendelésállományuk.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, Váradi József, a Wizzair ügyvezető igazgatója, Jessica Villardi, a Pratt and Whitney európai és oroszországi regionális alelnöke, Andreas Kramer, az Airbus közép-ázsiai és kelet-európai regionális alelnöke és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója 2018. június 4-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Ám nemcsak az eddig elért eredményekről, hanem a jövőbeli tervekről is szót ejtett a légitársaság első embere. Elmondása szerint a cégnél úgy terveznek, hogy 2023-ra 198 tagúra, 2026-ra pedig 281 tagúra bővül a Wizz-flotta. Mindez azt eredményezné, hogy a Wizz Air évente mintegy 600 ezer járatot tudna indítani, ami éves szinten 100 millió utast jelentene. A nagyra törő tervek eléréséhez Váradi úgy látja, akár 10 ezer új alkalmazottra is szükségük lehet.