Hirdetés
Kezdőlap Hírek Szja-bevallás: postán már nem kérhető a tervezet
No menu items!

Szja-bevallás: postán már nem kérhető a tervezet

Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő – közölte Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője.

Hozzátette: azok az adózók, akiknek nincs ügyfélkapujuk most már csak személyesen kérhetik a bevallási tervezetüket a NAV ügyfélszolgálatain.

A NAV adatai szerint 350 ezren már megnézték, és ügyfélkapus azonosítás után 112 ezren elfogadták a tervezetüket a vámhivatal honlapján. Csaknem ötvenezren már adójuk egy százalékáról is rendelkeztek – jegyezte meg.

Az adóhatóság az idei évtől mindenkinek – akiről a NAV munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik – készít bevallási tervezetet, tehát az egyéni vállalkozóknak is – hangsúlyozta.

Elmondta: a munkavállalók tervezete május 20-án automatikusan szja-bevallássá válik. Ezzel szemben az egyéni vállalkozóknak, az őstermelői és áfás magánszemélyeknek nem válik automatikusan a tervezet bevallássá, ők csak egyfajta visszamutatást kapnak a NAV rendszeréből, ezt kiegészítve kell beadni a bevallásokat – magyarázta Kiss Péter András.

Az M1 reggeli műsorában elhangzott, hogy 2019-ben a NAV csaknem 5,6 millió szja-adóbevallási tervezetet készített el, ez félmillióval több mint tavaly; az egyéni vállalkozóknak készült adóbevallási tervezetek pedig több mint 350 ezer vállalkozónak könnyíti meg a bevallás elkészítését. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.