Hirdetés
Kezdőlap Hírek Algásodás a Balaton északnyugati partjainál
No menu items!

Algásodás a Balaton északnyugati partjainál

Tavaly nyáron kotróhajók is dolgoztak Balatongyöröknél. Fotó: MTI/Varga György

Algásodást jeleztek a Balaton északnyugati partjainál, de a pár nappal ezelőtti magas értékek mára normalizálódtak – közölte Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa.

A tihanyi intézet kutatója elmondta: pár napja Balatongyörök partjainál tapasztalták a fonalas kékalgák elszaporodását. A vízmintákból esetenként ki is mutatták a fürdőzéshez megengedett 50 mikrogramm/liternél 25-50 százalékkal magasabb A-klorofill-koncentrációt, amely az algásodás fő mutatója.

A tipikusan vízfelszínen, partközelben megjelenő kora nyári kékalga pár nap alatt eltűnt, majd kedden ismét felbukkant, ezért szerdán vízmintákat vettek a kutatók a keszthelyi és a szigligeti medencék több pontjáról, ahol már 22-23 Celsius-fokosra melegedett a tó vize.

A csütörtökre megszületett eredmények szerint mindenhol már csak 3-5 mikrogramm/liter volt az A-klorofill-koncentráció, ami azt mutatja, hogy a szeles időjárás hatására eltűntek az algák, de visszatérhetnek

– mondta Somogyi Boglárka.

Kifejtette, a mostanihoz hasonló algásodás visszatérő jelenség a Balaton partjainál, de tavaly és a korábbi években inkább július elejére volt jellemző.

Somogyi Boglárka

Ez a fonalas kékalga nem az a faj, amelyik 2019-ben a nagy algavirágzást okozta, de mint a fonalas kékalgák többsége, időnként termelhet toxint – jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy az elmúlt időszak műholdas felvételei szerint a tó közepén sehol nem volt eddig algásodás.

Arra a kérdésre, kell-e számítani a nyáron a vízminőségre nem csak lokálisan kiható algásodásra, a kutató azt mondta, egyelőre nincs elegendő adat és megfelelő monitoringrendszer arra, hogy ezt modellezni lehessen, előrejelzést készítve.

Emlékeztetett arra, hogy a hosszú évekig tartó kiváló vízminőség után két évvel ezelőtt mindenki számára váratlanul robbant be egy nagy algavirágzás, ami tavaly nem ismétlődött meg.

Meglátásunk szerint az algák táplálékául szolgáló foszfor jelen van a Balaton üledékében, de az, hogy milyen mértékben szabadul fel, alapvetően az időjárástól függ” – fogalmazott a kutató.

Annyi tudható, hogy ha 4-7 napig is kitart a szélcsendes nagy meleg, az kedvezni fog egy újabb algavirágzásnak. Most, a kora nyári időszakban inkább lokális, part menti algásodára lehet időnként számítani, ami kisebb szél hatására el is tűnik – tette hozzá.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.