Hirdetés
Kezdőlap Hírek Amerikai szankciók Irán ellen - idei csúcson a kőolaj ára
No menu items!

Amerikai szankciók Irán ellen – idei csúcson a kőolaj ára

Idei csúcsára emelkedett a kőolaj világpiaci ára, miután az Egyesült Államok megerősítette, hogy az iráni olajvásárlási tilalom alól ideiglenesen mentesített országoknak is le kell állítaniuk importjukat május elsejétől.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára kedden hathavi és egyben idei csúcsán járt.

Kedden közép-európai idő szerint délelőtt fél tízkor a júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,36 százalékos pluszban, 74,31 dolláron, a májusi WTI pedig 0,64 százalékos nyereségben, 65,97 dolláron forgott. Eddigi napi maximumán a Brent 74,67 dolláron, 0,85 százalékos pluszban, a WTI pedig 66,19 dolláron, 0,97 százalékos nyereségben állt. Utoljára tavaly október végén volt ilyen drága mindkét olajfajta.

Az Irán olajiparát célzó amerikai büntetőintézkedések tavaly november 4-én léptek hatályba. Az iráni olaj legnagyobb vásárlói (Olaszország, Görögország, Törökország, India, Kína, Tajvan, Japán és Dél-Korea) 180 napra mentesültek az amerikai szankciók alól, de fokozatosan csökkenteniük kellett az Iránból származó importot.

A Fehér Ház hétfőn felszólította az iráni olaj vásárlóit, hogy szüntessék be május 1-jétől az ügyleteket, különben szankciókkal sújtja őket. Egyben jelezte, azon dolgozik a nagy olajexportőr Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel, hogy biztosítsa a megfelelő piaci kínálatot. Kereskedők már panaszkodtak arra, hogy szűkös a kínálat, de olyan megfigyelők, mint például a Goldman Sachs amerikai nagybank arra számítanak, hogy a globális olajpiacon nem okoz nehézségeket az iráni olaj kiesése, más szállítók pótolni tudják a hiányzó mennyiséget.

Az amerikai szankciók helyreállítása előtt napi 3 millió hordós kitermelésével Irán volt a negyedik legjelentősebb tagállama a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC). Idén áprilisra napi egymillió hordó alá csökkent Irán olajexportja, ami jelentős bevételkiesést okozott a perzsa államnak. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.