Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Átalakulás után - Megválasztották az AutoWallis vezetőit
No menu items!

Átalakulás után – Megválasztották az AutoWallis vezetőit

Az AutoWallis igazgatóságának elnöke Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója lett, a felügyelő és az auditbizottság elnöke ifj. Chickán Attila, befektetési kapcsolattartója Székely Gábor.

Müllner Zsolt. Fotó: bet.hu

A társaság – korábban Altera Nyrt. – hétfői közgyűlésén döntött a vezető testületek tagjairól, a testületek ezt követően választották meg a vezető tisztségviselőket.

Az Altera Nyrt., amelynek a részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kategóriában jegyzik, azt követően alakult át, hogy 15,8 milliárd forintos tőkeemeléssel a társaság tulajdonába került a Wallis négytagú gépjármű-kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégcsoportja, így a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna és a Wallis Autókölcsönző.

A társaság átalakulásával olyan vállalat jelent meg a BÉT-en, amely árbevétele alapján a hetedik a jegyzett cégek közötti rangsorban. Az AutoWallis kapitalizációja az elmúlt 180 napos, 787 forintos átlag részvényárfolyammal számolva közel 27 milliárd forint.

Közölték: azon dolgoznak, hogy a társaság részvényei minél hamarabb átkerüljenek a BÉT prémium kategóriájába, és részei legyenek többek között a BUX indexnek is.

A cég részvényei kedden 905 forinton zárták a kereskedést, az elmúlt egy évben legalacsonyabb áruk 510, a legmagasabb 950 forint volt – írta az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.