Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Behajtási stop, dízeltilalom Észak-Olaszország nagyvárosaiban
No menu items!

Behajtási stop, dízeltilalom Észak-Olaszország nagyvárosaiban

Közlekedési szigorítás lép életbe a Pó-alföldi, észak-olaszországi tartományokban. Korlátozzák a  legalacsonyabb környezetvédelmi besorolású járművek forgalmát.

Az északnyugat-olaszországi Lombardia és Piemonte tartományban, az észak-keleti Venetóban, valamint Emilia-Romagnában egyszerre vezetik be dízelüzemű járművekre vonatkozó tilalmat.

Október elsejétől a felsorolt tartományok 30 ezer lakosnál nagyobb városaiban dízelstop lesz érvényes: a forgalomkorlátozás minden héten hétfőtől péntekig tart, és az Euro 3-as besorolású vagy még ennél is alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó dízel- és benzinüzemű gépjárművekre vonatkozik.

A korlátozás napi időtartama tartományonként és városonként változik: Milánóban reggel fél kilenctől este fél hétig tart. A szabálysértők minimum 80 euró bírságra számíthatnak, a felső határ pedig akár a 600 eurót is túllépheti, ha ugyanaz a jármű sorozatosan sérti meg a tilalmat.

Emilia Romagna tartományban a szigorítás az Euro 4-es dízeleket is érinti. A rendelkezés március 31-ig érvényes. Addig is, ha az intézkedések ellenére a szmog túllépi a megengedett határértéket, további szigorítások várhatók akár hétvégenként is.

A 120.000 lakosú Bergamo, Lombardia negyedik legnagyobb városa

A számítások szerint a dízel járművek közlekedésének korlátozása a térségben több mint 2 millió személygépkocsit és majdnem 800 ezer furgont érint. A tervek szerint 2020-tól az Euro 4-es, 2025-től pedig az Euro 5-ös dízelautókat is kivonják a régió forgalmából.

A Pó-alföld Európa egyik legszennyezettebb levegőjű térségének számít. A szennyező járművek a terület járműparkjának egynegyedét teszik csak ki, de a mérések szerint a levegő szennyezéséért 60 százalékban felelősek.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (Aea) idei adatai szerint a kontinensen évente 432 ezer ember hal meg légszennyezettség miatt, ebből több mint 91 ezer Olaszországban.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.