Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Buszcsere. 36 milliárdos támogatással zöldítenek a városok
No menu items!

Buszcsere. 36 milliárdos támogatással zöldítenek a városok

Elektromos autóbusz a ZalaZone tesztpályán. Fotó:MTI/Varga György

Tíz év alatt a városi buszállomány fele cserélhető le kormányzati és európai uniós források felhasználásával minimális karbonkibocsátású elektromos autóbuszokra – mondta Zalaegerszegen az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László a nagyvárosok számára meghirdetett Zöld Busz Program elindítása kapcsán hangsúlyozta: a közlekedés, mint a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó ágazat zöldítése alapvető eleme, hogy teljesüljön a párizsi klímamegállapodásnak megfelelő vállalás, az Európai Unió és így Magyarország is klímasemlegessé váljon 2050-ig.

A magyar kormány határozata alapján 2022-től a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban már csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni, ezek beszerzését a kabinet anyagilag is támogatja.

A miniszter kifejtette: az EU vállalta, hogy az 1990-es szinthez képest 80-95 százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátást. Ebben Magyarország kifejezetten jól áll – uniós szinten a kilencedik – azzal, hogy tavaly év végéig 32 százalékkal csökkentette a kibocsátást miközben a gazdaság jelentősen nőtt.

Idén fogadta el a parlament a klímavédelemről szóló törvényt, a kormány bejelentette klíma- és természetvédelmi akciótervét, ezek tartalmazzák a közlekedés zöldítését. Az alacsony vagy nulla kibocsátású elektromos buszok használata mellett a kormány támogatja a tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik vásárlását is – ismertette Palkovics László.

Palkovics: a teljes klímasemlegesség elérése a cél. Fotó: MTI/Varga György

A kormány 10 év alatt 36 milliárd forint támogatást biztosít elektromos meghajtású autóbuszok vásárlására, az eredetileg tervezett 20 százalékos támogatásnál akár nagyobb mértékű hozzájárulással is. A következő európai uniós költségvetési időszakban célzottan is nagyobb összeget kap a közlekedés zöldítése, ami a hazai kormányzati támogatással együtt lehetővé teszi, hogy 10 év alatt a magyar buszállomány felét le lehet cserélni.

A Zöld Busz Programnak az is célja, hogy megerősítsék a magyarországi buszgyártást, szeretnék elérni, hogy a gyártásban elérje vagy meghaladja a 60 százalékot a hazai részarány. Erre minősített buszgyártói kört is létrehoznak, amelynek pályázatára július végéig nyolc hazai és külföldi gyártó jelentkezett – fejtette ki a miniszter.

A nyolc várossal és egy régióval most induló Zöld Busz Programban 800-800 millió forintot biztosítanak Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Békéscsaba, Székesfehérvár, Esztergom, Zalaegerszeg, Nyíregyháza, valamint a Mátrai Hőerőmű térségében a zöldbuszos mintaprojekt elindítására, illetve buszok beszerzésére.

A Zöld Busz Program 2020-21-es forrásaira október 15-én írnak ki 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amellyel elektromos meghajtású buszok beszerzéséhez nyerhetnek támogatást önkormányzatok és a helyi közlekedést biztosító közszolgáltatók.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.