Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BUX-index. Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés
No menu items!

BUX-index. Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Új történelmi csúcsot állított be a BUX index. Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője Varga Zoltán közölte, kedden a Richter és a Mol emelkedésének köszönhetően új történelmi csúcsot állított be a BUX index.

Hozzátette, a vezető részvények közül továbbra is érdemes figyelni a Molra, amely pénteken hajnalban teszi közzé a második negyedéves jelentését. A Mol grafikonján 2450 forintnál húzódik meghatározó ellenállási szint és 2400-2410 forint között a támasz.

Varga Zoltán úgy vélte, az OTP most egy kicsit háttérbe szorult, de ott is él a kitörés, 17 025 forintnál található komolyabb ellenállási szint, és 16 400 forint közelében a támasz.

A Richter negyedéves jelentésére adott piaci reakciók hatására száguldott kedden a jegyzése, 8600 forintnál, majd 8800 forintnál találhatóak ellenállási szintek. A Magyar Telekom piacán továbbra sincs túl sok izgalom, a 420-430 forintos sávban mozog a jegyzés.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 274,43 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 49 315,61 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt.

A Mol 18 forinttal, 0,75 százalékkal 2422 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 0,57 százalékkal 16 555 forintra csökkent, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 424,50 forintra esett, forgalma 102,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 235 forinttal, 2,82 százalékkal 8580 forintra nőtt, a részvények forgalma 5,1 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.