Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Csapás a világgazdaságra - az OECD figyelmeztetése
No menu items!

Csapás a világgazdaságra – az OECD figyelmeztetése

Rontotta az idei és a jövő évre vonatkozó világgazdasági előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely arra figyelmeztetett, hogy a kereskedelmi viták és a brit EU-tagság megszűnését övező bizonytalanságok csapást mérnek a globális kereskedelemre és a vállalatok tevékenységére. 

A szerdán közzétett időközi gazdasági előrejelzés tanúsága szerint a párizsi székhelyű multilaterális szervezet szakértői úgy becsülik, hogy idén 3,3 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a világgazdaság a 2018-ban elért 3,6 százalék után. Az idei évre vonatkozó prognózist 0,2 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal rontották az előző, tavaly novemberi előrejelzéshez képest.

Az OECD novemberben még jelentősebb mértékben rontotta előrejelzését. Akkor a 2019-es és a 2020-as évre egyaránt 3,5 százalékos globális gazdasági bővüléssel számoltak, ami 0,3, illetve 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb az előző, májusi becsléshez képest.

A legfrissebb prognózis szerint a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok csoportjába (G20) tartozó országok majdnem mindegyikében romlottak a gazdasági kilátások. A kínai és az európai gazdaság gyengülése a világkereskedelem és a globális feldolgozóipar növekedésének lassulásával, a nagy politikai bizonytalanságokkal, valamint a pénzpiaci kockázatokkal párosulva alááshatja a középtávon erős és fenntartható növekedést szerte a világban.

Laurence Boone

Laurence Boone, az OECD főközgazdásza kiemelte, hogy egyre erősödnek a világgazdaságra leselkedő komoly veszélyek. “Ha bármelyik régióban meredekebben lassul a gazdaság, az kisiklathatja a világgazdaságot, főleg akkor, ha a pénzpiacokra is átgyűrűzik a hatás. A kormányoknak fokozniuk kell a többoldalú párbeszédet a kockázatok csökkentésének érdekében és összhangba kell hozniuk tevékenységüket, hogy el tudjanak kerülni egy újabb válságot” – mutatott rá.

Az OECD arra szólította fel a központi bankokat, hogy politikájuk maradjon a gazdasági növekedést támogató pályán. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a monetáris politika önmagában nem tudja orvosolni Európa gazdasági növekedésének lassulását vagy javítani a szerény középtávú növekedési kilátásokat. Ha az alacsony adósságállománnyal rendelkező európai országokban egy új összehangolt fiskális gazdaságélénkítő programot indítanak el, amihez az összes euróövezeti tagállamban strukturális reformok párosulnak, az új lökést adna a növekedés fellendítéséhez, a termelékenység fokozásához és a bérek emeléséhez középtávon – mutattak rá a szakértők.

Novemberhez képest különösen jelentősen romlottak az euróövezet, azon belül is Németország és Olaszország gazdasági kilátásai, valamint Nagy-Britannié, Kanadáé és Törökországé is.

Az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) idén 1,0 százalékkal, jövőre pedig 1,2 százalékkal bővülhet a tavalyi 1,8 százalék után. Novemberi prognózisában az OECD az euróövezetre az idei évre még 1,8 százalékos, jövőre pedig 1,6 százalékos GDP-növekedést jelzett.

Németország gazdasága idén 0,7 százalékkal, jövőre pedig 1,1 százalékkal növekedhet, ez sokkal rosszabb a novemberben jelzett 1,6, illetve 1,4 százalékhoz képest. Olaszország esetében az idei évre a GDP 0,2 százalékos csökkenésére, jövőre viszont 0,5 százalékos emelkedésére számítanak a szakértők, ez 1,1, illetve 0,4 százalékponttal kisebb a novemberi értékekhez képest.

A G20-ak GDP-növekedése idén 3,5 százalék, jövőre pedig 3,7 százalék lehet a tavaly elért 3,8 százalék után. A novemberi prognózisban mindkét évre 3,7 százalékos várható növekedést jelzett előre az OECD.

Az Egyesült Államok GDP-növekedése a tavalyi 2,9 százalékról idén 2,6 százalékra, jövőre pedig 2,2 százalékra mérséklődhet. Novemberben 2019-re 2,7 százalékos, 2020-ra pedig 2,1 százalékos növekedést jósoltak.

Kínában is lassul a GDP-növekedés, de egészen más nagyságrendben: a tavalyi 6,6 százalék után idén 6,2 százalékra, 2020-ban pedig 6,0 százalékra várható. Novemberhez képest csak a 2019-es érték változott, 0,1 százalékponttal vitték lejjebb.

Oroszország gazdasága a tavalyi 2,3 százalék után idén 1,4 százalékkal, jövőre pedig 1,5 százalékkal bővülhet. Novemberben a 2019-es évre 1,5 százalékos, 2020-asra pedig 1,8 százalékot adtak meg. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.