Hirdetés
Kezdőlap Hírek Díjátadó a tőzsdén - az OTP kétszeres leg lett
No menu items!

Díjátadó a tőzsdén – az OTP kétszeres leg lett

Kép forrása: bet.hu

A Budapesti Értéktőzsde idén is megrendezte a tőkepiac legjobb teljesítményeit díjazó eseményét, a több mint két évtizedes múltra visszatekintő BÉT Legek díjátadó gálát.

Az idén is 22 kategóriában díjazták a tavalyi, rendkívüli gazdasági helyzetben is kimagasló teljesítményt nyújtó tőkepiaci szereplőket. Az elismerések odaítélésével a BÉT célja a tőkepiac további fejlődésének ösztönzése.

Az OTP Bank a tavalyi, a társaság számára három díjat eredményező BÉT Legek után most is eredményesnek bizonyult, az év legnagyobb forgalmát elért részvénykibocsátójának járó, valamint a kibocsátói transzparenciáért járó díjat is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vehette át.

A növekedési kötvényprogramhoz kapcsolódó díjakat az ALTEO és a Raiffeisen Bank nyerte el.

A befektetői tudatosság terjesztéséért járó díjat idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a BÉT edukációs leányvállalata, a Budapest Institute of Banking közösen nyerte el, a díjat György László, az ITM államtitkára és Fábián Gergely, a BIB vezérigazgatója vette át.

Az év alaptőke-emelése kategóriában az AutoWallis végzett az élen, az év legnagyobb árfolyam-emelkedését elérő papír kibocsátója a prémium kategóriában a Masterplast, a kibocsátói transzparencia mid-cap díj idei győztese a Graphisoft Park, az év részvénykibocsátója a BÉT Xtend piacon pedig a Gloster Infokommunikációs Nyrt. lett.

A díjak odaítélése a korábbi évekhez hasonlóan a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló szakmai zsűri döntése alapján történt.

Az év online részvény-kereskedési platformjáért járó díj győztesét ismét nyilvános online szavazás alapján választották ki, a kategória idei nyertese a legtöbb érvényes szavazat alapján a KBC Securities MobilBroker/WebBroker online kereskedési rendszere lett.

A díjátadót a járványhelyzet miatt a hagyományos gálaesemény helyett ezúttal online formában rendezték meg.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt a spárga, ette már ma? – a megszokottnál korábban itt a szezon

Hazánkban mintegy 1437 hektáron foglalkoznak spárgatermesztéssel a gazdálkodók, ahonnan éves szinten mintegy 5000-5500 tonna termést takarítanak be.

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.