Hirdetés
Kezdőlap Menedzser Akadémia Diverzitás menedzsment. Érték a különbözőség!
No menu items!

Diverzitás menedzsment. Érték a különbözőség!

Az elmúlt években új ága született a vezetéstudománynak, a különbözőség menedzsment, amelyet angolul diversity managementnek hívnak a szakemberek.

A XXI. század eddig eltelt részében a vállalati közép és felső szintű vezetőknek négy nagy kihívással kellett és kell szembenézniük: a globalizáció feltarthatatlan előrehaladásával az üzleti életben, az üzleti etika felett tornyosuló, többnyire sötét felhőkkel, a technológia és a technika szédületes ütemű fejlődésével, s nem utolsó sorban a sokszínű különbözőségeket képviselő dolgozók irányításával.

A különbözőség szinte végtelen

dr. Gonda György

Korábban a külkereskedelem, néhány évtizede pedig a multinacionális és a globális cégek megjelenésével erőteljesen nemzetközisedett az üzleti világ. Mind a vállalati vezetőket, mind a dolgozókat meglehetősen felkészületlenül érte ez az új jelenség, így nem véletlen, hogy az üzleti életben és a dolgozói, valamint a szervezeti magatartásban előtérbe kerültek a különbözőség-kezelés széles palettájának kérdései.

A diverzitás fogalma többek között a kiterjed az emberek kulturális, a nyelvi, a faji, az etnikai, a vallási, az életkor, a politikai, a képességek és készségek, a nemek (gender), a szexuális orientáció, a nemzetiségi, a családi állapot, az iskolai végzettség, a társadalmi státusz, a munkahelyi és a szakmai gyakorlat, az értékrendszer, a műveltség, stb. területén meglévő különbözőségeire, különbségeire. Vagyis manapság szinte minden különbözőség hatással, befolyással lehet a munkahelyi kapcsolatokra és fejleményekre. A felsorolást még hosszasan lehet folytatni, hiszen igen sok látható és rejtett különbözőséggel kell számolniuk a gazdasági, üzleti vezetőknek. Noha a diverzitásnak sok előnye és hátránya is van (ezekről később még lesz szó), a vezetéstudományi szakértők és a gyakorló cégvezetők döntő többségének véleménye szerint a különbözőség érték a vállalatok számára. S ezt az értéket gondozni, őrizni kell!

A különbözőségek kezelése, menedzselése kiterjed olyan stratégiák kidolgozására és megvalósítására, amelyek képesek integrálni, egységes, ütőképes csapattá forrasztani a sok szempontból különböző munkatársakat. Ez a vezetési stílus – amely többek között az egyenlő lehetőségekre és a diszkrimináció megelőzésére is kiemelt figyelmet fordít – értékként kezeli a különbözőséget és különleges adottságként, tehetség-lehetőségként tekint a dolgozói diverzitásokra, mint a nagyobb nyereség, a hatékonyabb működés és a versenyképesebb piaci szereplés fontos forrásaira.

Sokszínű lett a munkaerőpiac

Az elmúlt két évtizedben jelentősen megváltozott a közepes, de főleg a nagyméretű vállalatok dolgozóinak összetétele. Különösen a nemzetközi és a globális cégeknél vezet és dolgozik sok külföldi munkaerő, akik a világ szinte minden tájáról érkeznek, magukkal hozva különbözőségeiket. Egy nemrégiben készült felmérés tanúsága szerint a globális vállalatok „nemzeti” (vagyis a világ sok-sok országában működő) cégeinek nem fizikai dolgozói között már ma is 30-40 százalék a külföldi szakemberek aránya. Ez is jól mutatja, hogy rövid időn belül miért és milyen fontos lett a különbözőségek menedzselése vezetői szinten. (Érdemes megjegyezni, hogy az egyes országokban jelentkező munkaerőhiány, valamint az Európai Unión belüli szabad munkaerő-vándorlás nyomán a fejlett és a feltörekvő gazdaságokban a fizikai dolgozók között is egyre több a külföldi.)

Az üzleti siker egyik titka

Többnyire azok a cégek sikeresek, eredményesek és versenyképesek, ahol jól működik a különbözőségek kezelése. Ennek megtanulása, alkalmazása a vezetők számára szinte kötelező a nagyvállalatoknál, de egyik sem könnyű feladat. Ugyanis ebben az esetben számottevő szerepet játszik az érzelmi intelligencia, nem kevésbé az interkulturális ismeretek megléte. Ezeket nem igazán lehet „megtanulni”, szerencsés az a vezető (és cég), aki rendelkezik ilyen tulajdonságokkal.

A diverzitás menedzsment kulcs értékei a már említett azonos lehetőségek biztosítása és az egyenlő bánásmód mellett a társadalmi felelősség, valamint az etikus vállalati magatartás. Ennek a vezetési stílusnak, módszernek valahol belülről kell fakadnia, de az eszközöket természetesen az üzleti érdekek diktálják. Miközben a minőségi tevékenységre összpontosít, feltárja a különbözőségekből eredő problémákat, gondokat és elősegíti ezek „asszimilálását”, más szavakkal a különbözőségek megszüntetését, áthidalását, vagy éppen csatasorba állítását a cég érdekeinek megfelelően. Napjaink világszerte kiélezett politikai és társadalmi légkörében a gazdasági vezetőknek is megkülönböztetett figyelmet kell fordítaniuk (ha ilyen van) a faji és a nemi megkülönböztetés felszámolására az üzleti életben, illetve a szervezetekben.

A különbözőség kezelés előnyei és hátrányai a szervezetek számára

A különbözőségek kezelésére felkészült és ez „érző” vezetők pontosan tudják, hogy kell és lehet motiválni a munkacsapatokat, miként kell kommunikálniuk a különbözőségekkel rendelkező munkatársakkal. Azt is tudják, hogy ezek a munkatársak milyen, egymástól eltérő értékeket és nyelvi képességeket képviselnek.

A hatékony diverzitás menedzsment segítségével:

  • sok lappangó értéket lehet a munkatársakból felszínre hozni
  • növelni lehet a dolgozók elkötelezettségét
  • javulhat az anyagi és nem anyagi motiváció, valamint a dolgozói részvétel a döntési folyamatok egy részében (felhatalmazás/empowerment)
  • csökkenteni lehet a dolgozók elvándorlását
  • javulhat a munkamorál, s ennek nyomán növekszik a munkával való elégedettség, nemkülönben a termelékenység
  • felgyorsul az ötletek áramlása, cseréje és megizmosodik a kreativitás
  • javul a marketing és az innovációs tevékenység
  • eredményesebb lehet a munkaerő toborzás
  • kimutathatóan jobb lesz az ügyfelek elégedettsége
  • növekszik a versenyképesség a hazai és a nemzetközi piacokon
  • általában sikerül megtartani a legjobb munkaerőket
  • egyszerűbbé válik a probléma-megoldási folyamat
  • növekszik a vállalat, a szervezet rugalmassága
  • csökkennek, oldódnak a szervezeten belüli esetleg meglévő feszültségek.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a fenti tényezők nyomán javul a cég imázs. Ennek egyik fontos eredménye, hogy a vállalatot társadalmilag felelős cégnek tartják.

Minden éremnek két oldala van, tehát a különbözőségek kezelésének, illetve nem megfelelő kezelésének hátrányai is lehetnek. Ezek közé tartozik a változásokkal szembeni ellenállás növekedése. Gyakran fordul elő, hogy a különbözőségek nem teszik lehetővé a dolgozói közösség összetartó erejének kialakulását. A nyelvi, kulturális és értelmezésbeli különbségek sok esetben kommunikációs gondokat okoznak. Különösen veszélyes a vezetői utasítások eltérő értelmezése, ami az esetek nagy részében a kulturális különbségek „eredménye”. A személyközi konfliktusok szaporodása ugyancsak jele lehet a nem megfelelő, esetleg gondatlan diverzitás menedzsmentnek. Figyelmezető jel a döntéshozatal lelassulása is a soknemzetiségű közösségekben.

Cégkultúra, nemzeti kultúra

A különbözőség kezelés számára a legtöbb feladat az eltérő nemzeti, családi, cégkultúrát, stb. képviselő munkatársak együttdolgozásából fakad. Nem véletlen, hogy mind a vezetők, mind a dolgozók egyre gyakrabban vesznek részt interkulturális tanfolyamokon. Itt megismerkednek más népek, cégek kultúrájával, szokásaival, s többnyire ráébrednek, hogy a saját kultúra mellett még igen sok egyéb kultúra létezik, amelyeket nem árt megismerni. Mert az ismeretek bővülése nyomán növekszik az egymás iránti tolerancia, egymás megértése, elfogadása, végső soron a munkahelyi „béke”.

Számos vállalati vezető állítja, hogy a különbözőségek kezelése elsősorban az eltérő kultúrákat képviselő emberek menedzselése, a kulturális különbségek megértése, sőt beépítése bizonyos mértékben a cégkultúrába.

Az „okos” nagyvállalatnak többnyire globális cégkultúrája van, amely minden országban jellemzi az ott jelenlévő céget. De attól „okos” egy cég, hogy a minden országban kötelező vállalati kultúrájában 20-30 százalékot szabadon „hagy”. Így lehetőség nyílik a helyi kultúrák, szokások (például öltözködési szabályozás, munkaidő, tárgyalási szokások, stb.) érvényesítésére, „beemelésére” a cégkultúrába. Ezzel a „megengedő” magatartással nem csorbul sem az anyacég, sem a helyi vállalat imázsa, sőt jobb munkaadó lesz, amely törődik a dolgozói elégedettség alakulásával.

Interkulturális találkozások

Dr. Gonda György
vezetési tanácsadó sorozata

Napjainkban az lehet csak eredményes vezető egy nemzetközi cégcsapatban, aki pontosan megérti, hogy milyen hatással vannak az kultúrák az értékekre. (Ennek a megértési, megismerési folyamatnak fontos állomása az üzleti főiskola, egyetem, amelyeken ma már igazi nemzetközi diáksereg tanul. Hatvan-kilencven országból érkeznek hallgatók a „jobb” üzleti felsőoktatási intézményekhez. Három, illetve öt év  – alapszak, mesterszak – alatt a hallgatóknak nagyszerű lehetőségük van egymás nemzeti kultúrájának, szokásainak megismerésére. Ezeket a hallgatókat végzés után már nem éri kulturális sokkhatás bárhova is kerülnek a világon dolgozni, hiszen nemzetközi környezetben szocializálódtak felsőfokú tanulmányaik során, számukra a kultúrák találkozása és az eltérőségek menedzselése már természetes.)

A kulturális különbségek eredményes menedzseléséhez fontos megismerni más kultúrák értékrendjét, ennek sajátosságait. Érdemes elkerülni az eltérő, más üzleti szokásokkal kapcsolatos előítéleteket. El kell fogadni, hogy mások véleménye eltérő is lehet, s igyekezni kell ezeket a véleményeket harmonizálni (meggyőzéssel és nem erőszakkal) a cég érdekeire hivatkozva. Az interkulturális különbségek kezelésének egyik alapszabálya, hogy ne hagyjuk megsérteni, semmibe venni az emberiség alapértékeit (becsület, etikus üzleti magatartás, egyenlőség, a nemek közötti egyenlőség, a rasszizmus elítélése, stb.).

Mindent összevetve, a különbözőségek kezelése ma a menedzservilág egyik központi kérdése. Rengeteg a tanulnivaló, sok türelemre, érzelmi lenyugvásra és együttműködésre van szükség. Ma a nemzetközi stábot foglalkoztató cégek, valamint a nemzetközi porondon terjeszkedni kívánó vállalatok számára a helyes és eredményes diverzitás menedzsment az üzleti siker egyik kulcskérdése lett.

Dr. Gonda György

vezetési tanácsadó

Certified Management Consultant (CMC)

 

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.