Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Energiaitalból szállodát. Tatán építkezne a Hell Energy
No menu items!

Energiaitalból szállodát. Tatán építkezne a Hell Energy

A tatai Öreg-tó déli partján 24 milliárd forintos beruházással építene ötcsillagos, 120 szobás szállodát a Hell Energy csoport tagja, az Avalon Center Kft. – jelentette be a Hell kommunikációs igazgatója.

Pantl Péter elmondta, az épület kialakításánál a legmesszebbmenőkig törekedtek a létesítmény tájba illesztésére, a meglévő zöld környezet megóvására. A négyszintesre tervezett szállót Csikós Mihály tervei alapján valósítanák meg, az építkezés megkezdésétől számítva egy év alatt.

Pantl Péter

A beruházáshoz kapcsolódva az Avalon vállalta, hogy felújítja az önkormányzati területen lévő játszóteret és az erdei tornapályát, valamint kommunális helyiségekkel szereli fel a közelben lévő szabadstrandot. A szálloda nyilvános éttermét a műemlékként nyilvántartott, egykori lóistállóból alakítják ki, a parkolást mélygarázzsal oldják meg.

A kommunikációs igazgató hozzátette, a beruházást ellenzők állításával szemben az Öreg-tó partja a hotel átadása után is körbejárható marad és a szálloda legmagasabb pontja 19 méter alatt marad, ezért semmilyen nézőpontból nem takarja ki az Eötvös Gimnázium történelmi épületét.

A beruházás a tervek szerint száz új munkahelyet teremt és évente százmillió forint adóbevételhez juttatja az önkormányzatot.

Az Avalon első vendéglátó komplexuma Miskolctapolcán épült meg 9,5 milliárd forintos beruházással, itt 170 embert foglalkoztatnak, a létesítmény kihasználtsága 80 százalékhoz közeli.

A Hell Energy csoport energia- és üdítőitalokat gyártó vállalat, a világ ötven országában van jelen, ebből tíz helyen piacvezető. A társaság 1200 embert foglalkoztat, 2018-as árbevétele 51,4 milliárd forint volt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.