Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Fókuszban az élelmiszeripar - digitális stratégia készül
No menu items!

Fókuszban az élelmiszeripar – digitális stratégia készül

Jövő februárra készülhet el Magyarország digitális élelmiszeripari stratégiája, amelyet a Digitális jólét program keretében az Agrárminisztérium, az Innovációs és Technológia Minisztérium, valamint az érintett élelmiszeripari szakszervezetek és a Szent István Egyetem közösen dolgoz ki.

Az agrártárca közölte: a stratégia (Dés) kidolgozását a magyar agrárium digitalizációjának előmozdításáról és összehangolásáról, a Magyarország digitális agrárstratégiájáról szóló kormányhatározat egyik pontja szabta feladatul.

Erdős Norbert

Az ITM, valamint az AM közös finanszírozásában megvalósuló stratégia fő célja, hogy az élelmiszeriparban is még inkább kihasználjuk az adatok nyújtotta lehetőségeket, ami által még hatékonyabb lehet az ágazat működése. A versenyképesség javítása érdekében a Dés meghatározza az élelmiszeriparban a digitalizációs megoldások felhasználási lehetőségeit is” – tájékoztatott a készülő stratégia kapcsán Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

Hozzátette azt is, hogy a stratégia kialakításának érdekében november végén elindult egy kérdőíves kutatás, amely felméri a hazai élelmiszeripar helyzetét, hiszen az eltérő célcsoportoknak más-más digitális megoldásokra van szükségük a hatékonyságuk növeléséhez. A kérdőív eredményeit összevetik majd a már ismert külföldi példákkal, hogy végül a legmegalapozottabb információk alapján készülhessen el a stratégia.

Gál András Levente, a Digitális jólét program (Djp) szakmai vezetője kiemelte, hogy a Dés a Djp koordinálta Magyarország digitális agrárstratégiájába illeszkedik, és

a termelés mellett a vezetői döntéshozatalra, a vállalkozások közötti kapcsolatokra, illetve a logisztikára is fókuszál.

Gál András Levente

Kiemelt területéként kezeli a nagy adattömegek feldolgozást, a mesterséges intelligencia lehetséges alkalmazását, valamint az indokolt humán fejlesztéseket is.

A szakmai vezető szerint a Dés fő célja, hogy elvárt minőségű és mennyiségű élelmiszer álljon rendelkezésre a jövőben is. A stratégia helyzetelemzése még az idei évben elkészül – fűzte hozzá.

Elsősorban a Djp biztosítja a stratégia készítéséhez szükséges szakértőket, koordinációt, illetve humánerőforrást és infrastruktúrát. A szakértői munkát Friedrich László, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának oktatója és csapata végzi – közölte az AM.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.