Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág IBM: Mexikóba mennek, a dolgozók egy része otthonról dolgozik majd
No menu items!

IBM: Mexikóba mennek, a dolgozók egy része otthonról dolgozik majd

Az IBM váci gyárában az elbocsátások az üzemi tanáccsal, illetve a szakszervezettel konzultálva fokozatosan zajlanak le a gyártási tevékenység 2024 első negyedévében tervezett befejezésig; a termelést Mexikóba helyezik át, a váci alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják – közölte a társaság.

Folyamatosan felülvizsgálja termékei gyártásának leghatékonyabb módját, a gyártás javasolt áthelyezése ennek az eredménye.

A társaság továbbra is elkötelezett magyarországi ügyfelei iránt, és itteni eladásai növelésére összpontosít – közölték. A gyár bezárásáról időben tájékoztatták az alkalmazottakat és az érintett beszállítókat, bérbeadókat, valamint a helyi és más illetékes hatóságokat.

A cég tájékoztatása szerint az IBM Storage termékportfólió nagy részét már most is gyártják a közép-amerikai országban, így már rendelkeznek a szükséges gyártási szakértelem nagy részével.

Az IBM váci gyárban 2022 végén a nyilvánosan elérhető céginformációk szerint 448-an dolgoztak. A cég az MTI-nek küldött közleményében jelezte, hogy az alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják, akik otthonról fognak dolgozni, de pontos számokkal nem szolgáltak.

Az IBM a váci gyártóbázis bezárása után is számottevő jelenléttel rendelkezik Magyarországon. Budapesten nemrég nyitották meg új irodájukat. Az IBM Shared Service Center magas hozzáadott értékű szolgáltatásokkal segíti a vállalat globális működését kognitív üzleti folyamatok, a HR, a pénzügy, a beszerzés, az adminisztráció, a digitalizáció és az IT fejlesztések területén.

Az IBM 1996-ban kezdte meg működését Vácon, a Zollner Electronic Kft.-től bérelt üzemcsarnokban, ahol nagy kapacitású háttértárolókat gyártottak a világpiacra.
Az IBM Data Storage Systems Információtechnológiai Kft. 2020-ben még több mint 3000 embert foglalkoztatott, 134,2 millió dolláros (39,9 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 6,6 millió dolláros (1,96 milliárd forint) nyereséget ért el.

2021-ben a cégből kivált Kyndryl Hungary Kft. Székesfehérváron és Budapesten több mint ezer dolgozót foglalkoztatva IT infrastruktúra-szolgáltatóként működött tovább.
Az IBM Data Storage Systems Kft. nettó árbevétele a nyilvános cégadatok szerint így 2022-ben a 32,3 millió dollárra esett az előző évi 105,8 millió dollárról, míg az adózott eredmény ugyanebben az időszakban 4,9 millió dollárról 1,5 millió dollárra csökkent.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.