Hirdetés
Kezdőlap Turizmus KLM: a járvány előttinél is több járat lesz Budapest és Amszterdam között
No menu items!

KLM: a járvány előttinél is több járat lesz Budapest és Amszterdam között

Az új járat július 3. és augusztus 28. között vehető igénybe. Illusztráció: Bigstock

Tovább bővíti budapesti kínálatát a KLM: a nyári csúcsidőszakban egyes napokon napi öt járat is közlekedik majd Ferihegy és Schiphol között.

A holland légitársaság közölte: a KLM a járvány kitörése előtt, 2019 nyarán naponta négy járatot biztosított Magyarország és Hollandia között. A pandémia során ideiglenesen felfüggesztették a légi összeköttetést a két ország között, de a légitársaság az elsők között volt, amely visszatért Budapestre, 2020. május 4-én indult újra a KLM budapesti járata.

Az utazási szabályok folyamatos változása, enyhítése miatt egyre többen váltottak jegyet a járatokra, ezért korábban a KLM azzal számolt, hogy a 2019-es szinttel megegyező, napi négy, heti 28 járatot biztosít Budapestre. A légitársaság azonban a folyamatosan bővülő kereslet miatt úgy döntött, hogy még egy összeköttetést biztosít, amely kedd és vasárnap kivételével minden nap közlekedik, ezzel heti 33-ra bővül a járatok száma.

Az új járat július 3. és augusztus 28. között vehető igénybe, a gép 17 órakor indul Amszterdamból és 18.55-kor landol Budapesten, ahonnan 19.40-kor száll fel és 21.45-kor érkezik vissza a Schiphol repülőtérre.

Az új járatot a KLM Embraer 175 típusú géppel üzemelteti. A többi, már meglévő járat menetrendje változatlan, Budapestről reggel fél 7-kor, fél 12-kor, délután 2-kor és 5-kor szállnak fel a KLM repülőgépei Amszterdamba.

Közölték azt is, hogy a vállalat az október 29-ig tartó nyári menetrendi időszakban 96 európai és 71 interkontinentális, összesen 167 célállomásra közlekedik.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.