Hirdetés
Kezdőlap Hírek Komáromi BYD gyár: Salgótarján átvette az elektromos buszt
No menu items!

Komáromi BYD gyár: Salgótarján átvette az elektromos buszt

Átadták a BYD első magyarországi megrendelésre készült elektromos buszát Salgótarján Város Önkormányzatának, a jármű a kínai vállalat tavaly felavatott komáromi gyárában készült és januárban áll forgalomba a nógrádi megyeszékhelyen.

A gyártó  idézi az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkárát, aki a salgótarjáni ünnepélyes átadón az új buszstratégia fontos elemének nevezte a korszerű hajtásláncú járművek beszerzését. Pomázi Gyula kiemelte, hogy a gyors és biztonságos rendszerek vonzóbbá tehetik a tömegközlekedést.

A most átadott busz 12 méter hosszú, 250 kilométert képes megtenni egyetlen töltéssel, és 85 utas szállítására képes.

Isbrand Ho, a BYD Europe vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a járművek kímélik a környezetet, ennek pedig – tette hozzá – a következő nemzedékek is hasznát látják. A cég bizakodva várja az újabb együttműködéseket.

A BYD Company Ltd. Kína egyik legnagyobb vállalata, megújuló energiára épülő megoldásait világszerte több mint 50 országban használják. 1995-ös alapítása óta a közlekedés és az energiaipar egyik vezető vállalata lett, nemrég összeszerelő üzemet nyitott az Egyesült Államokban és vegyesvállalatot alapított a német Daimlerrel.

A BYD Európában eddig 12 országba 600 buszt szállított.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.