Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Leépítés helyett létszámbővítés - a kkv-k is optimisták
No menu items!

Leépítés helyett létszámbővítés – a kkv-k is optimisták

Magyarországon a cégek átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni munkaerőállományukat április és június között – derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzéséből.

A kutatás világszerte 43 országban zajlott, Magyarországon reprezentatív volt a felmérés, amelyben 560 munkáltatót kérdezték meg második negyedéves munkaerő-felvételi szándékairól.

Fehér Tamás, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója szerint az egyre szélesebb körben alkalmazott vakcinák egyelőre csak részben magyarázzák a munkáltatók pozitívabb várakozásait, legalább ennyire meghatározó, hogy a cégek többé-kevésbé alkalmazkodtak az új normalitáshoz.

A felmérésből kiderült, hogy a létszámbővítési terveket tekintve az egyes szektorok között jelentősek a különbségek: a legnagyobb, 11 százalékos felfutást a gyártás, termelésben várják, a nagy- és kiskereskedelemben 6, míg a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén 5 százalékos a tervezett bővülés.

A járványhelyzet legnagyobb vesztese továbbra is az étterem-vendéglátás szektor, ahol a következő negyedévben további 6 százalékos létszámcsökkentéssel számolnak.

Területileg is nagyok az eltérések: a dolgozói létszám legnagyobb mértékű, 9 százalékos növekedését a közép-magyarországi régióban, míg 5-5 százalékosat a Közép-Dunántúlon, illetve Budapesten várják. Ugyanakkor jelezték, hogy a Dél-Dunántúlon 3, Nyugat-Dunántúlon pedig 1 százalékos átlagos leépítés szerepel a tervekben.

Cégméretet tekintve nagyjából egységes a munkáltatói várakozás: mind a kis- és közepes, mind a nagy, 250 embernél többet foglalkoztató vállalatok 3-4 százalékos létszámbővítéssel számolnak. A mikrovállalkozások azonban kevésbé bizakodóak: körükben az átlagos várakozás stagnáló alkalmazotti létszámot mutat.

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy tesznek-e intézkedéseket az alkalmazottak minél nagyobb átoltottsági szintjének megteremtésére. A cégek 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vannak ilyen terveik: 27 százalék az oltás előnyeinek bemutatásával tervezi ösztönözni az alkalmazottakat, további 2 százalék ehhez anyagi ösztönzőket is kapcsolna, 7 százalékuk pedig jelezte, hogy legalább bizonyos munkaköröknél elő is írják majd a védőoltást.

Fehér Tamás ugyanakkor hangsúlyozta, az oltás munkakörhöz kötött előírásánál fontos tudni, hogy a jogszabályi környezetben

a munkáltatók nem tehetik kötelezővé a munkavállalóik számára a védőoltást, és annak elutasítása miatt sem érheti a dolgozókat hátrányos megkülönböztetés.

A ManpowerGroup naponta több mint 600 000 munkavállalót és több mint 400 000 vállalatot kapcsol össze világszerte, 80 országban. Magyarországon a ManpowerGroup már 30 éves tapasztalattal rendelkezik munkaerő közvetítés és kölcsönzés területén. Országszerte 5 irodában, csaknem 90 állandó munkatársat foglalkoztat.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.